1892. november 2-án futott szét a hír a városban és később az egész országban, hogy 70 éves korában meghalt Irányi Dániel. Élete utolsó 15 évében minden ősszel megfordult itt.
---
Köszönjük, hogy olvassa ezt a cikket. Ha tetszett, ossza meg, ezzel is a munkánkat segíti!
---
Mit keresett itt a városunkban a ’48-as márciusi ifjak egyike? Irányi Dániel a felvidéki Toporcon született 1822. február 24-én Halbschuch Dániel néven. Szülei révén nemesi származású. Iskoláit Eperjesen, Késmárkon és Rozsnyón végezte. Nevét 1842-ben változtatta Irányira. Jogi iskola elvégzése után Pestre költözött, ahol ügyvédként kezdett dolgozni. Megismerkedett Kossuth Lajossal és tevékenyen részt vett a márciusi ifjak munkájában. Részletes életrajza itt olvasható.
1969. november 11. óta márvány emléktábla jelzi az egykori Pazonyi utca (ma Dózsa György) 29.(máshol 24.) számú házán, hogy ott halt meg Irányi Dániel. A házat a 1990-ben lebontották, csak az emléktábla maradt meg, ami átmenetileg akkor a múzeumba került.
Irányi Dániel már régóta beteg volt. Állítólag bélrákban szenvedett. Bélbetegségét ezelőtt egy évvel(1891-ben) fokozta az, hogy a közigazgatás államosítása fölött megindult, sokáig tartó viták miatt nem mehetett el Tátraházára, rendes nyaraló-helyére üdülni. Innen kezdve étvágya folytonosan csökkenőmig végre ezen az őszön csaknem teljesen kimaradt. Az idén az országgyűlési tanácskozások berekesztése után Koritinczára ment, de ott is folytonosan gyöngélkedett. Szeptember elején mégis azt hitte, hogy egészsége helyreáll s a Függetlenségi és 48-as párt küldöttségét ő vezetheti Kossuthhoz Turinba. Betegsége azonban ebben is megakadályozta s csak írott üdvözletével kereshette föl a nagy hontalant. Szeptember végén a Kossuth-ünnepségek után Koritniczáról hazajött a fővárosba. Innen Nyíregyházára készült unokaöccsének, Meskó Lászlónak a családjához, de egészségi állapota oly rosszra fordult, hogy napokig kellett itt vesztegelnie. Végre október 2-án reggel mégis útra kelt. Egyike azoknak, akik vele egy házban laktak, megjegyezte a távozó Irányinak, hogy jobb is lesz ha a elmegy, mert Nyíregyházán legalább jó levegőt szívhat. Irányi ekkor úgy nyilatkozott, hogy a nyíregyházi látogatástól állapota jóra fordulását reméli. Nyíregyházán még betegebb lett, noha orvosai minden lehetőt elkövettek, hogy egészségét helyreállítsák. Folytonosan az ágyát őrizte s állapotában oly súlyos fordulat következett be, hogy orvosai mindegyre konzíliumot tartottak felette. A múlt héten már senkit sem bocsátottak hozzá rokonain kívül. Négy nappal ezelőtt ismét volt orvosi konzílium, s ekkor ő maga azt mondotta, hogy a „vesztét érzi.“ Mikor a Függetlenségi és 48-as pártot a Hentzi-szobor megkoszorúzása ügyében sürgönyileg akcióra hívta fel, már akkor nagyon rosszul érezte magát. Ez a sürgönye volt az utolsó irat, a melyben pártjával érintkezett.
Nyíregyházáról Írják nov. 2-iki kelettel: Irányi egy óra 15 perckor halt meg a legcsendesebb, legszebb halállal. Az igazi reménytelen állapot tegnap délután állott be. Már tegnap reggel óta nem beszélt semmit, csak sugdosott, de gyönge szavait nem értették, eszméletnél volt mindvégig, az utolsó óráját kivéve. Nyíregyházára szeptember 30-án jött, dr. Meskó László városi főügyészhez, ki másod unokaöccse s kinek családjához a rokoninál erősebb baráti érzelem kötötte. Meskó szeptember közepén Budapesten hívta meg Irányit, ki minden esztendőben néhány hetet töltött nála Nyíregyházán. Irányi ezúttal a szokottnál melegebben fogadta meghívást s azt mondta, hogy valószínűleg hosszabb ideig marad náluk. Az első hetet pompásan töltötte, annyira, hogy színe is üdébb lett. Eljárt a kaszinóba, hol nagy tisztelet környékezte s szívesen vizitelt nőismerőseinél.
Egyszerre megtámadta betegsége, a vérhas, mely régi gyomor- és bélbajjal s az aggkor gyöngeségével pirosulva, rohamosan vitte a katasztrófa felé. Irányi Dániel a betegségét bátran, férfiasan, türelemmel viselte. Mikor már egy hétig volt ágyban fekvő beteg, arra kérte Meskót, hogy vegye magához a tárcájában levő háromszáz forintot s küldjön fel Budapestre száz forint házbért. Állapotának súlyos voltával tisztában volt. Szenvedése második hetének a közepe táján egyszer az őt meglátogató Meskót és feleségét az ágyához szólította s hogy az ápolónő ne értse, szokása ellenére németül így szólt hozzájuk: „Nyíltan meg kell vallanom nektek, hogy minden reményt feladtam.” Ezt rendkívül szilárd hangon és nagy nyugalommal mondta. Meskó Pál, Meskó László édesatyja, továbbá Saáry Sándor, Jósa András és Baruch Mór gyógykezelték. Az orvosok egyre biztatták, hogy felépül s ez láthatólag jól hatott rá, noha el volt készülve a halálra. A múlt vasárnap nála volt egy rokona, Hrabovszki Ottó, s ez előtt maga is örömmel beszélt a gyógyulásába vetett reménységéről. A függetlenségi párt és a képviselőház ügyeit betegsége alatt kitartó figyelemmel kísérte; a Hentzi-ügyben a párthoz intézett táviratát halálos ágyán diktálta erőteljes hangon Meskó Lászlónak. A képviselőházban lefolyt Hentzi vitának minden részletét felolvastatta Meskóval s az Eötvös Károly beszéde nagyon tetszett neki. „Gyönyörű beszéd, így szólt, remek és bámulatos higgadtság.“ Az Egyetértés vezércikkeit is felolvastatta és a külügyek iránt is érdeklődött. Tegnap délelőtt, mikor már beszélni sem tudott, még mindig vigasztalta Meskó ama biztatása, hogy felgyógyul, de ma reggel beállt az agónia. Még mondani akart valamit Meskó Lászlónak, intett a kezével, de szólni nem tudott, csak nagy bensőséggel nézett rá hosszasan. Ekkor Meskó kiment, hogy az izgalomtól megkímélje a haldoklót.1
Kossuth november 3-ikán a következő táviratot küldte Turinból Meskó Lászlónak :”Kifejezhetetlen fájdalommal veszek tudomást Irányi haláláról, kinek elhunytában leghívebb barátom, nemzetünk jogai legszilárdabb bajnoka elvesztését gyászolom. Kérem, gondoskodjék, ne hiányozzék személyes és hazafias bánatom jeléül a nagy jellemű ember, rendíthetetlen hazafias hű barát ravataláról egy koszorú, szalagján e szavakkal: ‘Itt hagytál, bajtárs, követlek. Kossuth.‘ A költségeket köszönettel megtérítem. Kossuth.„2
A díszes ravatalt Meskó László városi tisztiügyész házában, majd a pazonyi utca végén, a szabad térségen ravatalozták fel. A koporsót az ország minden részéből érkező sok száz koszorú borította virágerdőbe. Szombaton délután 3 órakor volt a temetés. Az esővel fenyegető komor őszi idő bús keretül szolgált a szomorú alkalomnak.Ott volt a vármegye és város minden számottevő embere, de amerre a koporsó elvonult, az emberek tízezrei álltak levett kalappal,könnyezve sorfalat. A gyászszertartást a Városi Dalárda Erkel gyászdala vezette be.Utána Farbaky József hegyaljai evangélikus főesperes mondott a lelkek mélyéig megható gyászbeszédet. A Szabolcs megyei Függetlenségi és 48-as párt nevében Bory Béla búcsúzott a nagy halottól és átadta azt az országos pártnak, amelynek nevében Ónody Géza országgyűlési képviselő mondott beszédet. Id. Krúdy Gyula búcsúszavai után a koporsót feltették a gyászfurgonra. Öt óra felé járt az idő, mire a koporsó megérkezett a pályaudvarra, ahol az első vágányon várakozott már a halottas vasúti kocsi. Újabb beszentelés után a koporsóvivő különvonat az iparos ifjúság fáklyás sorfala között robogott ki az állomásról Budapest felé.3
Reggel hat óra harminc perckor érkezett meg a Keleti-pályaudvarba a debreceni vonat, amelyen Irányi Dániel koporsóját hozták.A halottat Kállay Lipót, Kiss Albert és Ónody Géza országgyűlési képviselők, Laczkovics, a képviselőház háznagyi hivatalának a tisztviselője és a békési küldöttség kísérték. A vonat végére csatolt vagonban volt elhelyezve a koporsó a Nyíregyházára küldött koszorúkkal együtt. A peronon a megboldogult több barátjának és tisztelőjének élén Justh Gyula alelnök és Csávossy Béla háznagy várták a vonatot. Mihelyt az utazó közönség távozott, a vonat azonnal kirobogott a vagonparkba, a megjelentek pedig átmentek a koszorúk kiadási helyéhez. Ide tolták pár perc múlva a vasúti munkások a halottas vagont, melynek ajtajáról az ott várakozók jelenlétében vették le az ólompecsétet. A nagy, fekete ládába zárt koporsó a kocsi közepén állott, a kocsi többi részét a koszorúk foglalták el. Időközben előállott az Entreprise rendes halottszállító kocsija s a vasúti szolgák az egybegyűltek sorfala közt a vagonból a kocsihoz vitték a koporsót. Egy másik zárt kocsiban a koszorúkat helyezték el. Mikor az átköltöztetés teljesen be volt fejezve, a képviselők eloszlottak s a halottas és a koszorús kocsi lépésben elindult, minden feltűnés nélkül vonult végig a Kerepesi-úton és a Károly-körúton a Deák-téri evangélikus templom felé, mialatt a Kerepesi-úti evangélikus templom tornyában egyre zúgtak a harangok. A Deák-téren a két kocsi láttára nagy csoportosulás keletkezett, de a közönséget csak a koporsó elhelyezése után engedték be a ravatalhoz.
Teljes gyászpompát öltött erre a szomorú alkalomra a Deák-téri evangélikus templom. Tornyáról hatalmas gyászlobogó csüngött alá, a bejáratot pedig ezüstbojtos, fekete kárpit borította. Fekete lepellel voltak bevonva a templom hajójának a falai és a karzat, valamint a padok is.Közvetlen a szentély közelében, a hajó elején állították fel a ravatalt, valóságos pálmaliget közt. Égő gyertyák a koporsó körül, s hatalmas kandeláberek világítottuk a négy sarkon. A koporsót ma már nem nyithatták ki, de a közönség ennek daczára meglepően nagy számban zarándokolt a jeles hazafi ravatalához.Délig csaknem szakadatlan érkeztek a koszorúk, s nemcsak a ravatalt és környékét, hanem még az oldalfalakat is elborították. Kossuth Lajos koszorúja a koporsó tetején feküdt.
Délután egy órakor bezárták a Deáktéri ev. templomot, melyet délig legalább húszezer ember látogatott meg, hogy’ u temetésre érkezőknek helyet biztosítsanak a templomban. A Károly körutat és a Deáktért a díszruháé és lovasrendőrök több szakasza szállotta meg, hogy a temetésen résztvevőknek szabad helyet biztosítson. A rend fenntartására ezenkívül egész csapat rendőrtisztviselő vonult ki s a helyszínén maga Sélley főkapitány intézkedett.Két óra tájt rohamosan kezdett szaporodni a közönség a Deák-tér környékén. A képviselőház tagjai délután fél kettőkor kezdtek gyülekezni a képviselőház folyosóján s két órakor Bánffy Dezső báró elnök vezetése alatt a Múzeum-körúton és Károly-körúton végig testületileg vonultak föl a templomba. A miniszterek s számos képviselő különböző irányból kocsikon érkeztek a templom elé.Már ekkor a templom körül ezrekre menő közönség hullámzott, elborítva az egész Deák-tért s tömör sorfallal szegélyezve a Károly körutat, a Váczi-körút torkolatát s a Deák-utca és az Erzsébet-tér sarokjárdáit is. A templomban, a hová csak jeggyel lehetett bejutni, mindenkit meglepett az ünnepies, komoly díszítés, a mely oly igen illett az elhunyt karakteréhez. Babérerdő közepén több száz gyertyafény e négy óriási kandeláber magasan lobogó lángjai között emelkedett a ravatal, balról és jobbról a koszorúk rengeteg halmazával s a padsorok szélén minden 2—3 lépésre ötágú gyertyás oszlopokkal. A ragyogó centrumból szétáradó fényesség ereje megtörött, a talpig feketébe vont falakon s a sötét ruhába öltözött közönségen, a mely a padok sorát, a padsorok közeit s a karzatokat teljesen elözönlé. A ravatal körül a gyászoló Irány – és Meskó-családok tagjai s a feketével letakart padokban résztvevő notabilitások és küldöttségek foglaltak helyet.
Pontban három órakor kezdődött meg a gyász-szertartás rövid orgonajátékkal, melyre az operaház énekkarának egyházi gyász éneke következett. Ez utóbbi alatt a nagy ezüstkeretes gyászlepellel bevont oltár előtt megjelent Horváth Sándor pesti magyar evangélikus lelkész emelkedett hangú búcsúztatót mondott.Búcsúztatójában kijelentette, hogy Irányi élete hasonlít a remekműhöz, melynek tartalma kimeríthetetlen.4
A beszéd s az erre következett megható ima után az opera énekkara ismét adott elő gyászdalt.Erre a közönség lassan elhagyta a templomot, hogy odakünn foglaljon állást. Mintegy negyed óra múlva a menetet sikerült rendbe állítani. Elől egy szakaszlovas rendőr nyitott utat, utána a pap kocsija következett. Ezután az egyetemi ifjúság, a budapesti lengyel – egylet s a többi testület haladt.A 48 as honvédek a koszorúkat vivő kocsik előtt mentek. A roskadásig megrakott két koszorús kocsi mögött haladt a békési küldöttség. A fejfát ezúttal is Vasvári-Kovács vitte. A hatfogatú halottas kocsi két oldalán a képviselőház díszruhás szolgái lépkedtek. A koporsó mögött a rokonság haladt. A szertartáson megjelent miniszterek is gyalog kísérték jó darabig a koporsót. A menet a nagy emberáradat miatt csak nagyon lassan haladhatott előre s főkép a nemzeti és népszínháznál oly nagy volt a tolongás, hogy a lovas rendőrök is alig bírtak utat nyitni a menetnek, mely fél 5 után ért a temetőbe. Deák Ferenc mauzóleumával szemközt, közvetlenül Trefort Ágoston sírja szomszédságában ásták meg a sírt Irányi Dániel hűlt tetemeinek. E sír körül már 3 órakor roppant közönség csoportosult, úgy hogy a kivonult rendőrség csak nehezen tudott kordont vonni. A közönség egy része a Deák-mauzóleum magos kőerkélyéről nézte a fogatok szakadatlan sorának özönlését. Míg a menet elhelyezkedett az operaház énekkarának gyászdala zendült föl s a több ezerfőnyi közönség meghatva állt a sír körül. Horváth Sándor lelkész mondta el azután búcsúztató imáját s boldogult rokonainak hangos zokogása közben lépett a fekete gyásszal bevont emelvényre Eötvös Károly,hogy a függetlenségi párt nevében búcsúzék el a halottól. Meleg, lelkesült szavakkal magasztalta az elköltözött nagy hazafiúi erényeit, nemes,elszánt küzdelmeit és szilárd elvhűségét.”Jó lelked és tiszta elméd — mondá — „fenséges elveket szült életed és közpályád számára. S te hű voltál elveidhez az életnek minden korszakában s minden változása közt. Az ifjú korszak csapongása gyakran összetöri, az öreg kornak bágyadtsága gyakran elsorvasztja a férfikor szilárd elvhűségét, de a te vas jellemed ura lett a természet törvényeinek és a te elvhűségedet meg nem csökkentette az életkor semmiváltozása. De nem csökkentették meg az élet viszontagságai sem. Örök dicsőség azoknak, kik a csaták viharában, kik a bíró előtt, kik a börtönök éjszakájában hívek önmagukhoz s nemzetük nagy eszményeihez. Ok az emberiség nagy hősei. De nagyobb és fenségesebb hősök azok, a kik a hazátlan bujdosás komor éveinek hosszú folyamában és a kik a szabad élet tevékenysége közt se a nélkülözéssel, se az elhagyottsággal, se a sokaság közönyével nem törődnek ; se a napok és emberek meddősége, se az érdekek és szenvedélyek rövidsége közben kedvüket el nem vesztik, hanem öntudatuk utolsó fellobbanásáig lángoló hévvel ragaszkodnak ama nagy eszmékhez, melyeket jobb és dicsőbb kor ültetett lelkük termőföldjébe, Dicsőült halottunk— te ily hőse vagy nemzetünknek!” A szónok azután lelkesen megfogadta, hogy követni fogják az elköltözött példáját. „A gondviselés — mondá — ki téged kiszólított közülünk, úgy áldjon meg bennünket, amint szent hivatásunkat erőnkhöz képest híven teljesítjük!” Eötvöst beszéd közben több ízben elfogta a zokogás 8 a közönség is mélyen meg volt indulva. Az énekkar gyászdalának hangjai között bocsátották le a sírba a koporsót. A koszorúk körül valóságos harc támadt, mert mindenki akart emléket vinni Irányi sírjáról. A közönség egy-egy marék rögöt dobott a sírba és fél hat óra lett mire a roppant közönség oszladozni kezdett. Irányi Dániel már ott nyugszik az anyaföldben. Áldás a kitűnő, igaz férfiú emlékére!5
.
