1944 tavasza Nyíregyházán új nevű polgármestert talált. A személy ugyanaz, csak a neve változott. A M. Kir. Belügyminiszter 25.340/1943. II.a számú rendelete alapján Szohor Pál családneve ezután Nyíregyházy. “Szohor Pál polgármester holnap, január 26-án tölti be tevékeny, munkás életének 50. évét. Ez az életúton fontos forduló abból a szempontból is különös figyelmet érdemlő jelentőséget kap a városát szerető polgárok szemében, hogy ezen a napon használja először a polgármester a belügyminiszter által engedélyezett magyarosított nevet, a ‘Nyíregyházy Pál’-t. Szohor Pál polgármester minden tudását, erejét, szorgalmát és lelkesedését szülővárosának érdekében fejtette ki mind fokozódó olyan eredményekkel, amelyeknek értéke a város háztartási helyzetének valamikor alig képzelhető javulásában kézzelfogható tényekben jelentkezett. Új nevének használatához, amely magyar név is a szülőváros iránt benső szeretetet dokumentálja, a város közönsége Isten áldását kéri a polgármesterre és családjára.”1
---
Köszönjük, hogy olvassa ezt a cikket. Ha tetszett, ossza meg, ezzel is a munkánkat segíti!
---
A Szohor Pál életét bemutató cikksorozat többi része ezen a linken olvasható.
Egy hónappal az új név bejelentés után a németek megszállták Magyarországot. Áprilisban a magyar és német katonaválogatott focicsapat mérte össze az erejét a bujtosi pályán, amire 4000 érdeklődő volt kíváncsi. „A két csapat felsorakozott a pálya közepén s a két nemzet himnusza után ‘Szebb jövőt‘, — illetve ‘Sieg Heil‘ köszöntéssel üdvözölték a közönséget. Ezután Nyíregyházy Pál polgármester küldöttség kíséretében németül üdvözölte a vendégeket. ‘Úgy a múlt, mint a mostani világégésben csakis a német fegyvertársi szövetségben tudjuk hazánkat, a bennünket körülfogó gyilkos ellenségeinktől, ezeréves történelmi határaink fenntartásával megvédeni. Ebben a szellemben köszöntlek benneteket és hisszük, hogy ebből a világégésből győzedelmesen vezettek ki bennünket’ — fejezte be szavait Nyíregyházy Pál polgármester.„2
A következő napok, hetek polgármesteri hirdetményei:
Nyíregyházy Pál jegyzője és egyben sógora, Balla István így emlékszik vissza erre az időszakra: „1944 tavaszán a vármegye zsidóságával kapcsolatos intézkedések során első ízben, ha jól emlékszem egy szombati napon talán április 15-én hallottam elsô ízben arról, hogy a kormányzat bizonyos intézkedéseket fog foganatosítani a zsidó lakossággal szemben. Ezen a szombati napon a polgármester tanulmányozásra átadott egy aktát, amely ‘elnökibe’ volt iktatva, ha jól emlékszem száma Rssz:600 volt, s amely bizalmasan közli, hogy a vármegye zsidó lakosságát egy később meghatározott időben és formában össze kell gyűjteni. […] A következő napon a polgármester utasítására du. 4 órakor a városháza tanácstermében értekezleten kellett megjelennem. Az értekezleten a rendőrség, csendőrség képviselői jelentek meg, a városháza részéről a polgármester Szohor Pál, Jakabfy Ödön, Kindl mérnök és én vettem részt. A Gestapó részéről Seidl százados jelent meg. Itt találkoztam Seiddel legelső alkalommal. Ezen megbeszélést megelőzően a polgármester az idevonatkozó ügyek előadói teendőit rám bízta. Ezen a megbeszélésen részletesen letárgyalták a nyíregyházi zsidókra vonatkozó teendőket, megalakították a zsidó tanácsot és részletes tervet dolgoztak ki az elhelyezésükre vonatkozóan.„3 Siegfried Seidl volt a Gestapo részéről a kirendelt felügyelő. Róla külön is írtam, sőt egy kisfilmet is csináltam. Ide kattintva olvasható.
A nyíregyházi gettóba április 16-án kezdték beszállítani a környék zsidóságát. A nyíregyházi, nagyjából 5000 zsidót április 23-tól kezdték a gettóba terelni. Mire a gettósítási rendelet életbe lépett (04.28.), addigra Nyíregyházán ezt már be is fejezték. Május 5-én kezdték őket kitelepíteni környékbeli tanyákra (Simapuszta, Nyírjes, Harangod, Varjúlapos). Az első vonat Auschwitz-Birkenauba május 14-én indult el Nyírjes pusztáról.
A helyi újságban napi szinten jelentek meg az antiszemita véleménycikkek, sok esetben név nélkül. Jelen cikkemben nem részletezem, milyen jogfosztások, embertelen bánásmód érte a zsidókat ’44 tavaszán-nyarán Nyíregyházán.
Május 11-én „Nagyszabású bolsevistaellenes” kiállítást nyitott meg a Koronában. „polgármestert a kiállítás megnyitására. A polgármester rámutatott arra, hogy olyan veszedelem fenyegeti ma a magyarság nemzeti és keresztény létét, fennmaradását, amire a tatárjárás és a török veszedelem óta nem velt példa történelmünkben. De a most ránk törő bolsevista veszedelem súlyosabb a tatárjárásnál is. A tatár hordák legyilkoltak mindenkit, leromboltak mindent, de kivonultak az országból, s újra felépült Magyarország. A vörös áradat azonban végleg elsöpörne itt mindent, ami szent, — amiért érdemes élni: a templomokat, oltárokat, a családi szentélyeket, nemzeti öntudatunkat, keresztény hitünket. Egész nemzetünk kínzó aggodalommal eltelve élt nagy fordulat bekövetkezése előtt. Láttuk a balfelé tolódás végzetes jeleit, láttuk, hogy a zsidóság újra visszaszivárog, újra úrrá lesz mindenen, mintha zsidótörvények nem is volnának. Visszakapja jogosítványait, újra üzletébe ment, kereskedik, gazdagodik. Hálával gondolunk ma a magyar erőre, amely megállította a sötét veszedelmet s megmentett bennünket attól, hogy az a orosz szteppékre hurcoljanak s az sors jusson osztályrészünkül, a melynek borzalmas dokumentumait ez a kiválóan rendezett kiállítás tárja elénk. Itt a veszedelmekre intő jelek arása alatt át kell éreznie minden magyarnak, hogy honvédőinkkel együtt nekünk is totális küzdelmet, totális helytállást kell biztosítanunk a győzelem érdekében. Mindenki jelentős ott, ahová a sors állította, ha kötelességét teljes erejével végzi. Erre a nemzetmentő helytállásra lelkesítve nyitotta meg a bolsevista ellenes kiállítást Nyíregyházy Pál polgármester, köszönetet mondva a Nemzeti Munkaközpontnak, a propagandahivatalnak, Gombás Kálmán dr. vezetőnek.„4
A minden évben megrendezett Hősök napi ünnepségen 1944. május közepén a polgármester fekete „magyar ruhában” jelent meg és beszédet tartott. „Hősi lendülettel oldja meg ma a magyarság a rá váró feladatokat, így nyert megoldást a zsidókérdés is. Ettől a mételytől megszabadultunk. Megszabadultunk azok fertőzésétől, akik a csüggesztő suttogó propaganda, destruálás bűnösei voltak és akiknek lelketlen anyagiassága és önzése okozta a keresztény milliók elháríthatatlan elszegényedését. Ma már megszabadultunk ettől a romlásba sodró belső ellenségtől s Nyíregyházán nincs egy zsidó sem! Meg kellett oldanunk ezt a kérdést végérvényesen, mert ezzel tartoztunk hősi halottainknak is. Kétségtelen ugyanis, hogy mind a két világháborút a zsidóság féktelen faji hegemóniára, világuralomra törekvése miatt kell vérezni és életet áldozni a mi fiainknak is. A hősök tisztelete akkor lesz méltó az ő áldozatukhoz, ha az immár keresztyén magyarság minden ellentétet elfelejtve, egy hatalmas táborban fog össze faji kötelességtudással a haza javára megoldásra váró feladatok teljesítése érdekében.”5
Lánya, Nyíregyházy Mária ezen a tavaszon érettségizett. Társai között voltak olyanok, akiket Zsolnai Vilmos tanár a gettóból hozottki a vizsgára és oda is tértek vissza a nap végén. Voltak, akik nem tudtak kijönni a vizsgára. Az akkori értesítőben olvashatók a nevek. Van átfedés a pár nappal később elhurcoltak és a frissen érettségizettek nevei között. Nyíregyházy Máriát a budapesti közgazdaság-tudományi egyetemre vették fel. Arról egyelőre nem találtam semmit, hogy meg is kezdte-e a tanulmányait.
„Este a polgármestertől próbálok megtudni valamit a jövendő sorsukról. Vitéz Nyíregyházy Pál a neve. A vállát vonja. A város zsidó lakossága is elkerített helyre szorult össze valahol a városon kívül. Erről tudok. Én hozattam be reggel az érettségiző zsidó tanulókat. A polgármester felügyelője az egyházi gimnáziumnak. Meghív, látogassam meg másnap délben hivatalában. Aggodalmaskodik és lojális a kormánnyal szemben. Bevezet a tanácsterembe. Mérhetetlen kincsek feküsznek a padlón. A beszállított zsidó vagyon. Megkérdezem itt is, mi lesz ebből? Ismét vállat von. Közlöm vele, hogy értesülésem szerint haladéktalanul külföldre szállítják. Ő is úgy tudja. Meg kell várni a rendeletet… A gettóból az első éjszakák után jönnek be érettségizni a zsidó tanulók. Drukkolnak a jegyért, a jobb fokozatért. Egy-egy szünetben oda somfordálnak valamelyik tanárhoz: – Meglesz a jelesem, tanár úr? Az orvosi pályán fontos a fizika. Egyiknek, másiknak gyűrött a nadrágja, a hajtókába beragadt az éjjeli alvóhely szalmája. De régi életük vágyai dolgoznak bennük. Jól is felelnek. És csak annyi útravalót kapnak, mintha életükben valóban nem változott volna semmi. Elviszik a jó érettségi bizonyítványt, és Turóczy püspök külön imádkozik értük.„6
A városházán a vármegyei vitézi széktartó, Szombathy Sándor vitézzé avatta június elején.
1944. szeptember elején a színházi évadot megnyitó társulati ülésen a következőket mondta:”A magyar színjátszás mindig összefüggésben volt a nemzeti eszmével. Ha a múltban talán a nemzeti nyelv pallérozása volt is elsősorban a magyar színészet hivatása, ma más feladatok is várnak a magyar színészetre. Szükség van arra, hogy az Irodalmi értékű színműveknek a megismertetése által ebben a nehéz időben megfáradt, súlyos gondok alatt élő emberek lelkébe hitet és erőt vigyenek. És ennek a szolgálatnak az eszköze a magyar nyelv.„7
Nyíregyháza és az ország elhagyása végleg
Október végére már látszott, hogy a várost a németek nem tudják tartani, ezért megérkezett a kiürítési parancs. Október 20-án lányával és feleségével Nyíregyházy Pál elhagyja a várost. A városházán lévő magyar zászlót magával viszi. Ennek még lesz szerepe az élete során. A tűzoltóknak is menniük kellett, ők vitték magukkal a szerkocsikat, versenyeken elért díjakat. 1945-ben ezeket egy ausztriai erdőben, Linz-Bergben elásták és csak 40 év múlva kerültek elő újra. Az 1905-ben, Milánóban nyert aranyérmet nem ástak el, azt Nyíregyházy Pál magánál tartotta. és később, a nyíregyházi múzeum kérésére szó nélkül visszaszolgáltatta. Podcast adás a témában ide kattintva. Sógora, Balla István visszaemlékezése szerint a családja Győrön keresztül Mosonmagyaróvárig menekült, ott a városházán húzták meg magukat. Nyíregyházy Pál pedig „maradt Pesten a Belügybe beosztva, hogy onnan az utolsó pillanatban tudjon isten segítségével a záródó orosz gyűrűből kimenni és családjával Magyaróváron találkozni, ahonnan 1945 Húsvét táján mentek ki Ausztriába„. 1945 áprilisában hagyták el az országot Ausztria felé. Első regisztrációjuk Linz Neue Heimat nevű városrészén volt.
Fiúk, Miklós Dániában kötött ki. 1944 decemberében a Budapesti Műszaki Egyetem harmad-, negyed- és ötödéves hallgatóit katonai behívóval Németországba telepítették, a hallgatók között volt ő is. Vele utoljára 1945. március 20-án beszéltek, a szülők ekkor még Magyarországon voltak. Később a Vöröskereszt segítségével kerestette szüleit és testvérét. Nyíregyházy Miklós Dániában telepedett le, elismert építészmérnök lett. 2001-ben és 1991-ben is hazalátogatott, akkor így nyilatkozott. „Dániából érkeztem, ott élek a háború óta. Építészmérnök lettem még itthon, aztán megszereztem a dán diplomámat is, és ebben a szakmában tevékenykedtem hatvanhét éves koromig, amíg nyugdíjba nem mentem. Négy gyermekem, négy unokám és dédunokám van, de õk mind dánok, ahogy már magamat is félig dánnak érzem. Hatvanegy éve csak dánul beszélek. Dániában nagyon kevés magyar él, s hol találnám meg õket…Dániába kerültem Isten segítségével, de magam is nagyon igyekeztem… Ez volt az egyetlen földrajzi lehetőség, hogy elkerüljem a háborút. Annak idején kivezényelték az egész Műegyetemet Németországba s aztán, mivel ez nem tetszett, szépen elsétáltam Dániába. Annak ellenére, hogy akkor ellenségek voltunk, a Vöröskereszt azonnal menekültként fogadott, s megkaptunk minden segítséget. Aztán amíg a berlini fal állt, nem is mertünk hazajönni. Nem tudom, emlékeznek-e még erre a névre, hogy Szohor, de édesapám Nyíregyháza utolsó polgármestere volt a háború előtt… Ahogy polgármester volt a nagyapám és a szépapám is. Mind az édesanyám, mind pedig az édesapám családja a városalapítók között volt.„8
1945. április -1951. december 27. vége között az ausztriai Ried im Innkreis város Camp 701-nek hívott menekülttáborában éltek. Ried szélén lévő 701-es tábor (lager 701, vagy Camp 701) eredetileg TBC-s betegek rehabilitációs központja volt. Háború után alakították át menekülttáborrá. A Nemzetközi Menekültügyi Szervezet (International Refugee Organisation) és a YMCA/YWCA (Fiatal Keresztény Férfiak(Nők) Szövetsége) működtette 1951 év végéig. Sokak szerint az Ausztriában található menekülttáborok között a legjobb hely volt. A tábor egyik része barakkokból állt, a másik része, az út túloldalán, téglaépületekből , 5 db kétemeletes, 3 db egyemeletes és 1 db háromemeletes. Volt egy helyiség zuhanykabinokkal és egy nagy zuhanyzóhelyiség legalább 40 zuhanyzóval. Ezek mellett kórházi barakk, konyhabarakk, raktárak, garázs, istállók és egy színház tette közel teljessé az életet.
A barakkok kis szobákra voltak osztva, két fő osztozott egy szobán, és minden barakkban volt WC és mosdó. A konyhákhoz étkezők tartoztak, hogy mindenki le tudjon ülni étkezni, és extra élelmiszerkészleteket engedélyeztek, hogy az étlapok változatosak legyenek. Hatalmas műhelyeket alakítottak ki, tanárokat foglalkoztattak. Asztalos, cipész, ruhakészítő, rádiószerelő, szabó, villanyszerelő, autószerelő, szövő, fényképész és festő tanfolyamokat indítottak.
A YMCA mindenféle kikapcsolódási lehetőséget biztosított – zenei esteket, társasági összejöveteleket, táncokat, sportot, klubokat, könyvtárat, filmvetítéseket, előadásokat, menzát. Nyitottak egy iskolát és egy óvodát a hat év alattiak számára – és építettek egy templomot.
Mária lányuk itt ismerkedett meg az 1948-ban emigrált dr. Luttor Károly nőgyógyásszal. Luttor Károly először Salzburgban a menekültek kórházában volt nőgyógyász, közben a tábor nőorvosa is volt, majd 1950 januárjától Linz-ben a kórházban szintén a nőgyógyászaton helyezkedett el, később visszakerült a salzburgi amerikai kórházba. 1950 januárjában házasságot kötött Nyíregyházy Máriával és október 29-én megszületett az első gyermekük, ifj. Luttor Károly. A következő évben, 1951 nyarán Kanadába költöztek.
Riedben Nyíregyházy Pál eleinte fizikai munkát végzett, de hamar kiderült, hogy szellemi képességeit jobban tudják hasznosítani, így az amerikai hadsereg egyik raktárában a szállítmányozást dokumentálta 1946. januárjától 1948 év végéig.
Felesége, Judit 1949. január 21-től 1949. november 1-ig nővérként dolgozott a tábor kórházában. Ez idő alatt tanfolyamot szervezett az önkénteseknek és az utolsó három hónapban a tábor főnővére lett. Segített a gyógyszertárban a tábori betegek ellátásában és az áttelepítések(kivándorlások) előtti vizsgálatokban. Ezután a tábor mellett felállított TBC-s részlegen volt 45 beteg ápolónője.
A 701-es tábort 1949 ősz végén bezárták, nem fogadott új menekülteket. Az ott lakóknak a más országokba való emigrálás lehetőségét ajánlották fel.
A bevándorlási kérelmet Nyíregyházy Pál veje, Luttor Károly adta be, ami szerint öten, Luttor Károly, ifj. Luttor Károly, Luttor-Nyíregyházy Mária, Nyíregyházy Pál és Judit együtt menne. Első körben csak a fiatalok mehettek Kanadába. Az ekkor 57 éves Nyíregyházy Pál és 50 éves felesége külön indult útnak az Új Világ felé. Az áttelepítés előtti orvosi vizsgálatokon Nyíregyházy Pálnál magas vérnyomást állapítottak meg (196/125), amit érelmeszesedés okozott, bár tünetei nem voltak. Rendszeres ellenőrzést javasoltak nekik.
Mindeközben itthon
Nyíregyházán 1945-től Nyíregyházy(Szohor) Pál megítélése 180 fokos fordulatot vett.
1950-ben, közel 6 évvel később az elkövetett bűnök után körözést adtak ki utána. A Nyíregyházy Pálra vonatkozó népbírósági iratok a Debreceni Levéltárban vannak, a kutatásuk egy következő bejegyzés alapjai lehetnek.
Folyamatban van a kutatás szervezése, vajon menekülttáborokban keresték-e és későbbi emigrációjában volt-e valaki, aki figyelte.
Irány USA és Kanada
1951. december végén lejárt a menekülttáborban való tartózkodás, az USA engedélyezte a bevándorlás lehetőségét. 1952 legelső napján a németországi Bremerhavenben felültek a USS General C.H. Muir hadihajóra, amivel akkor a bevándorlókat szállították át Észak-Amerikába.
A hajó 1952. január 11-én érkezett meg a new-yorki kikötőbe, ahol hontalanként regisztrálták őket. Az általuk megadott célállomás az Ohio állambeli Lima volt, cím a W.Market utca 1928. A még ma is álló ház négy hálószobával, négy fürdőszobával rendelkezik három közös nappalival. Balla István visszaemlékezései szerint ezen a címen „Bandi bátyám” élt ekkor.
Lánya, Mária már 1951-ben Kanadába emigrált a férjével, Luttor Károllyal és az 1950-ben született gyermekükkel. A kanadai Kincaid, Saskatchewan lett az otthonuk. Nyíregyházy Pál és felesége, Judit 1953-ban költözött Kanadába, a lányukhoz. Itt könyvelőként helyezkedett el, de az 1956-57-es magyar emigránshullám Torontóba csalta őket, ahol a nagyszámú magyar közösség aktív tagja lett.
Torontóba költözésük előtt 1955. december elsején mentővel vitték be a Moose Jaw-ban lévő kórházba (Saskatchewan, Kanada), azonnal meg is műtötték, de ez nem volt elég, 19-én is végrehajtottak rajta egy súlyos műtétet. A karácsonyt már otthon töltötte.
1967-től két éven keresztül publikált a St. Louis és vidéke újságban, 22 írása jelent meg. 1956-tól a Kanadai Magyarság belső munkatársa, állandó szerzője és egyik szerkesztője lett, élete utolsó hetéig írt az újságba. A Chicago és környéke lapnak is főmunkatársa volt, oda is küldött heti rendszerességgel írásokat. Az írások nagyobbik része történelmi visszatekintés, a Nyírség, Nyíregyháza és az oda köthető művészek élete. Egy részükben az akkori Magyarország helyzetét elemzi és a Kelet-Magyarországban róla megjelenő cikkeket véleményezi. További kutatásra érdemes terület a megjelent írásainak elemzése, ez most nem ennek a cikknek a célja.
Ezek mellett a torontói evangélikus gyülekezet felügyelője is volt, számos alkalommal tartott istentiszteletet nem csak ott helyben, de más városokban is. A Bond street 116. szám alatt volt az anyagyülekezete. Az állandó lelkésszel nem rendelkező gyülekezetben Láng Ferenccel ketten és felváltva végezték az istentiszteleteket azokon a vasárnapokon, amikor Brachna Gábor clevelandi főesperes, vagy más beszolgáló lelkész nem tudott odamenni.9
Intenzív levelezőkört tartott fenn nyíregyházi és nyírségi kivándorlókkal. Ezekről csak írásos és szóbeli információink vannak. A levelezése remélhetőleg valahol megvan.
„v. Nyíregyházy Pál vezetésével május 30- án Torontóban megalakult az Amerikai Magyar Szépmíves Czéh Kanadai Osztálya. Címük: 414. Bloor St. E. Toronto, 4. Telefon: 924-8353.„10
A fenti elfoglaltságai mellett tartalékos csendőr százados volt. Tiszti derékszíjat és vállszíjat adományozott az 1970-ben alakult torontói csendőrlaktanyának és múzeumnak. Az 1970 januárban rendezett csendőrbálról a Kanadai Magyarságban is beszámolt. Torontóban egy magánlakásban volt a Csendőrmúzeum, ahová adományként adta azt a zászlót, amit a nyíregyházi városházáról vitt el 1944. októberében. Temetésén a koporsóját ez a zászló takarta és Mindszenty József bíboros-hergegprímás 1973. őszi torontói látogatásán ez a zászló lobogott a torontói városházán. Jelenleg a Csendőrmúzeum anyaga a zászlóval együtt egy magyarországi raktárban porosodik.
Embed from Getty Images
Halála
A korábban is említett szívproblémája súlyosbodott, egyre több és hosszabb időt töltött emiatt kórházban. 1971-ben is csak hosszabb kezelés után tudta ismét ellátni az egyházi teendőit. 1973. januárjában részt vett a torontói csendőrbálon,melyről beszámolót is írt. Márciusban a Magyar Ház Árpád-termében ünnepi beszédet tartott a Szabadságharcosok Szövetségének Torontói Szervezetének 1848-as megemlékezésén.
1973 tavaszától már nem járt be a Kanadai Magyarság szerkesztőségébe, bár cikkei továbbra is heti rendszerességgel jelentek meg az újságban. 1973. június 21-én meghalt.
A könyörgő imát a halottas házban Mező Pál református és Máté József katolikus lelkészek mondták. Brachna Gábor, az Amerikai Magyar Ev. Konferencia főesperese búcsúztatta a Bond streeti templomban, ahol pár hete az aranylakodalmukat ünnepelték a feleségével. A temetőben Bernhardt Béla toledói lelkész hirdetett igét és Vörösváry István mondott búcsúbeszédet a koporsója mellett.
„Barátai és tisztelői jóvoltából vitéz Nyíregyházy Pál nyíregyházi földben nyugszik mert a hazalátogató magyarok megajándékozták hazai szabolcsi földdel„11
„Jézus Krisztusunk! Bocsásd meg örökös elégedetlenségünket. Néha az élet ellen, máskor a halál ellen lázadunk. Nélküled nem tudunk sem helyes örömmel élni, sem békés nyugalomban meghalni. Köszönjük, hogy elhunyt lévitánknak adtál tartalmas, hasznos életet s a halál utánra élő reménységet. Adj erőt, hogy míg testben járunk, mindenkor gyümölcsöző szolgálatot végezzünk. Végy ki a szívünkből minden halálfélelmet és halálvágyat, hogy józanul, hívő tanítványaid módjára készüljünk találkozásra Veled és Miattad ne rettegjünk az elmeneteltől. Ismerjük fel közelségedet Urunk, irgalmas szeretetedet, amely erősebb mindennél. Ámen.„12
A cikksorozat elkészültét támogathatja
Források:
- Nyírvidék – Szabolcsi Hírlap, 1944.01.25. ↩︎
- Nyírvidék-Szabolcs Hírlap, 1944.04.12. ↩︎
- Sóstói út 53. 2. kötet, 53. oldal ↩︎
- Nyírvidék-Szabolcsi Hírlap, 1944.05.15. ↩︎
- Nyírvidék-Szabolcsi Hírlap, 1944.05.22. ↩︎
- Kiss Árpád: Költészet igazság nélkül, 1999 ↩︎
- Kecskeméti Közlöny, 1944.09.13. ↩︎
- Evangélikus Élet, 2006.09.10. ↩︎
- Erős Vár, 1973.07. ↩︎
- 1968.11.01. Nemzetőr ↩︎
- Kanadai Magyarság, 1973.07.07. ↩︎
- Nyíregyházy Pál által elmondott ima Láng Ferenc temetésén, Erős Vár Amerikai Magyar Evangélikusok Lapja, 1973. március. ↩︎
