Nyíregyházán három alkalommal járt Kodály Zoltán. Elsőként 1926. novemberében, amiről tudósított a Nyírvidék és az alábbiakat tudhatjuk meg belőle.
---
Köszönjük, hogy olvassa ezt a cikket. Ha tetszett, ossza meg, ezzel is a munkánkat segíti!
---
Kodály Zoltán nyíregyházi hangversenyével kapcsolatban Kardos István kulturtanácsnok kíséretében bejárta a várost. Mindenütt a népre jellemző, vagy a művészetre vonatkozó mozzanatok érdekelték. — Vasárnap reggel hosszasabban időzött a Jósa Múzeumban, ahol gyönyörűséggel szemlélte a rég letűnt korok beszédes emlékeit. Kiss Lajos múzeumigazgató felvilágosító szavait élénk figyelemmel, a tudásra és a művészre jellemző mélységes örömmel áthatott érdeklődéssel hallgatta. Nagyon tetszett Kodálynak „a bronzkori kultúra sok ékessége. ő is megcsodálta a gávai ásatásból felszínre került nemes vonalú agyagedényt és a többi, kézzel formált agyagemléket. A vaskorszakból fentmaradt agyagedények már korongolás eredményei, az urnák azonban ebben a korban is kézzel formált agyagedények. — A mai kultúra keresztmetszete — — mondotta Kodály — sok századi differenciákat tüntet fel. Egy pillanatban századok élnek együtt. Nagyon tetszettek a mesternek a bronzkori kardok is. Hosszasan nézegette a kardokról készített finom vonalú tusrajzokat, amelyek a bronztárgyak ornamentikáját világosítják meg. A múzeumi látogatás után Kodály autóra száll, hogy Kardos István, Kiss Lajos és a Nyírvidék munkatársának kíséretében Nagykállóra utazzék, a híres Kállai kettős megtekintésére. Már indulásra készen áll a társaság, amikor megjelenik Ferenczi István tanár. A szombat esti előadás hatása alatt, felújultak lelkében a göcseji tartózkodás dalos emlékei. — Kodály nagy örömmel hallja tőle, hogy ” több ‘ nagyon régi eredetű dalt tud A mester kérésére mindjárt el is énekel egy ősrégi cigánydalt. Kodály megállapítja róla, hogy a dal szövege is, zenéje is ismeretlen előtte. Papírt vett elő, az autó sárhányója az íróasztala. Kottavonalakat rajzol a papírra, aztán percek alatt fel van kottázva a melódia. Aztán megindulunk a kállói uton, ahol Kiss Lajos magyarázza a tájak érdekességeit. Nagykállóban Görömbey Péter ref. lelkész látja a világhírű tudós gyűjtőt és kíséretét vendég szeretettel. A lelkészi lakban már ott van Balázs Ferke, a kállói prímás, a zenekara két tagjával. Kodálynak elmondja, hogy a Kállai kettőshöz ő fog muzsikálni. A dallamot nem mostanában tanulta-Hagyományként maradt fenn az évszázadok óta. Egyik prímás a másiknak adta örökül. Balázs Ferke is édesapjától tanulta. Ezek a kállói cigányok szeretik pátriájukat. Mind református nagyon cigány ami elég ritkaság és csak Szabolcsban és Hajdúban van meg. Előjönnek a táncosok is, akikkel Kodály Zoltán hosszasan elbeszélget a Kállai kettősről. Kitől tanulták, hogyan újították fel. Kiderül, hogy a tánc nem valami mesterséges betanítás eredménye. Ismerték az öregek közül, táncolták is sokan, ők tanították meg rá a fiatalokat. Igaz, hogy ma már csak olyan dísztánc, mint amilyen a palotás, a nép mulatságain nem táncolják, de bizonyos, hogy most már nem fog elhalványodni, nem fog újra búvófolyóként Ietünni Három nagyon szép, karcsú, temperamentumos kállói leány várja itt a tánc kezdetét. Mind a három kislány a Borsy-családból való Két Linuska van köztük, két szép unokatestvér, a harmadik Borsy Ilonka, ugyancsak helyre kislány ő is. A táncosok, akik itt nem sokára egy világhírű magyar zenetudós előtt mutatják be a híres magyar táncot, Toka Menyhért, Vágó Lajos és Vass József. Mind régi nemes kállói család sarjai, a Toka fia abból a családból való, amelynek tagjai századok óta adják örökül nemzedéktől nemzedéknek a Kállai kettős emlékezetét. Kodály jegyzeteket ír. A leányok, legények dalolni kezdenek, minden jellemző, értékes dallamot, szöveget lejegyez, lekottáz. A vasárnapi istentisztelet vége, hozzák az ősi ónkupákat és ezüst kelyheket, megérkezik Görömbey Péter lelkész is, akinek nagyértékű könyvtárában a minden kulturális vonatkozás iránt érdeklődő látogatók ritkaságokat fedeznek fel.A leányok, legények táncra állanak, megpendül a húr, szól a Kállai kettős kuruckorbeli dallama, amelyet egykor a síp hangja cifrázott. A fiatalok járják a táncot és Kodály gyönyörűséggel, meghatódottan figyeli azt a táncot, amellyel együtt a szöveget is dalolják. Erő és baj van a vitézi táncban, amely után Kodály kijelenti, hogy filmre kell venni, be kell mutatni Pesten az Urániában, mindent meg kell tennünk, hogy a magyar kincs el ne kallódjék, terjesszük, elevenítsük fel széles körben a Kállai kettőst. A tánc után Csépány Jenő fényképész csoportképet készít a táncosokról, akik mögött Balázs Ferke muzsikusai is felsorakoznak. — Kodály, Kardos István, Kiss Lajos és a Nyírvidék munkatársa is elhelyezkedik a csoportban, amelynek felvétele után a táncosokat külön is lefényképezik a Kállai kettős egy táncmozdulatában. Görömbey Péter lelkész ebédre invitálja Kodályt és kíséretét, akik a kállói magyar konyha kultúráját is dicséretekkel halmozzák el. A társas ebéden ott vannak Kálló egyházi emberei, Toka Sándor főbíró, Nagy Pál György kurátor, ott volt Czérna Sándor uram is, régi híres kállói gazda, aki ebéd után jóízű nótákkal tartotta a társaságot. Kodály zsebéből természetesen itt is előkerült az öntöltő toll, a kottapapír és Czérna bácsi dalai a zenetörténeti kutatások számára adtak a fehér abrosz mellett anyagot. A tudományos kirándulás egyik érdekes mozzanata volt annak az orgonának megtekintése, amelyet Kálló felejthetetlen főorvosa, Jósa András készített, akinek emlékét olyan áhítattal idézik itt fel minden házban. »Mélás« ember volt, mondja róla Czérna uram és érdeklődésünkre megmondják, hogy ez az itteni régi emberek nyelvén tréfást jelent. Az orgona, amely most Jósa András egykori Seszták Györgynél van, »famulusa«, hangszer, amelynek láttára komoly újabb csodálattal gondolunk Jósa András rendkívüli képességeire, fölényes akaraterejére. Az orgona a legapróbb részletekig nagy gonddal kidolgozott hangszer, amely egy ízben már egyik szabolcsi templomban dicsérte zengő hangjával az Urat. Díszes homlokzatán ez a felírás van:: Dr. Jósa András, Nagykállóban 1879. Seszták György, aki az orgonát ajándékba kapta Jósa Andrástól, érdekes mozzanatokat mesél el a hangszer készítésének körülményeiről. Mindnyájunknak az az érzése, hogy ennek az orgonának ott kell hirdetni Jósa András emlékét, ahol minden az ő halhatatlan szellemét hirdeti, a Szabolcsvármegyei Jósa Múzeumban. Kodály és kísérete a délutáni órákban autózott vissza Nyíregyházára, ahonnan a kiváló tudós a gyorsvonattal utazott haza Budapestre.1
Vikár Sándor, aki Kodály Zoltán tanítványa volt, az 1982-es Muzsika folyóiratban így emlékszik vissza a két nyíregyházi látogatásra:
Éppen ötven éve, 1932-ben történt, hogy a budapesti Zeneakadémia nagytermében a zeneszerzést és karmesterképzőt végzett növendékek utolsó vizsga hangversenye után Kodály tanár úr a következő megbízatást adta nekünk, friss diplomásoknak útravalóul. „Menjenek vidékre, ott van szükség a jó muzsikusokra.” Szót fogadtam, szeptember elején már a Nyíregyházi Leánykálvineum Tanítóképző Intézetében tanítottam éneket és zenét. Az iskolán belüli zenei élet akkoriban még éppen olyan sivár volt, mint az iskolán kívüli: a vidéki kisvárosok kulturális légköre a cigányzene mellett időnként egy-egy neves pesti művész felléptét még megtűrte, ennél többet azonban nem nyújtott. A Tanár Úr által tanított zeneszerzésnek, kórustechnikának hamar hasznát vettem pályadíjnyertes kórusaimmal. Hosszabb időt vett igénybe a növendékek ének-zenei képzése. Mire azonban az általam tanított első tanítóképzős osztály ötödéves lett – akkor öt év volt a tanítóképző! – készen volt az anyag, mellyel kiérdemelhettem Kodály tanár úr előlegezett bizalmát a „vidéken működő jó muzsikus” iránt igazgatóm, dr. Ferenczy Károly mindenben támogatta az intézetben folyó művészi nevelést. Ennek köszönhető, hogy 1937. május 2-ra meghívhattuk Kodály tanár urat az Éneklő Ifjúság első nyíregyházi hangversenyére. A matiné keretében rendezett koncert az akkori városi színházban hangzott és zsúfolt ház előtt. A megnyitón dr. Bessenyei Lajos tankerületi főigazgató üdvözölte a vendéget, s rámutatott a valódi nemzeti kultúra igazi értékeire, méltatva Bartók és Kodály új utakon járó alkotásait. Ezután Kodály Zoltán jelent meg a színpadon, s Mit tehet a magyar város a zenekultúráért címmel páratlanul mélyreható előadást tartott a hallgatóságnak. A műsoron 22 Kodály-kóruskompozíció szerepelt, köztük 3 újdonság, melynek bemutatásával Nyíregyháza megelőzte a fővárost. Több mint 400 énekes vett részt a magyar zene nyíregyházi ünnepén. A Kálvineum Tanítóképző 140 tagú nőikara szólaltatta meg az Angyalok és pásztorokat, a Vízkeresztet, a Pünkösdölőt, a Lengyel László játékot stb., a fiúképzővel közösen adták elő az Öregek című vegyeskart. Közreműködtek még a következő iskolák: a Kálvineum leánypolgári Kovács Árpád, az állami tanítóképző férfikara Bánhidi Ödön, a tanítóképző gyakorló iskolája Lakatos Emil vezetésével; a községi polgári iskola kórusát Lamping Fülöp, a görög katolikus elemi iskola növendékeit Szilvássy József vezényelte. Komoly munkát fejtett ki Krecsák László evangélikus énektanár, aki két jól képzett énekkart vezetett: az evangélikus leánygimnázium és az evangélikus Kossuth gimnázium kórusát. Az ő érdeme volt, hogy az Éneklő Ifjúság mozgalomba bekapcsolódtak Nyíregyháza felnőtt dalosai, a Tisztviselő Dalkör tagjai is. A koncertet befejező Forr a világ kánon döbbenetes hatással volt a színházat megtöltő közönségre; én a színpadról vezényeltem a Nyíregyházán először elhangzó hatalmas művet, s a második emeleten Krecsák László az én kezemet figyelve irányította az ott elhelyezett több száz énekest. A fergeteges tapsra meg kellett ismételni a produkciót. Kodály tanár úr melegen gratulált, s elküldte vegyeskarainak bekötött gyűjteményét ezzel az ajánlással. „Vikár Sándornak, köszönettel és elismeréssel a nyíregyházi áttörésért, Kodály Zoltán”. Csodálatos módon megmaradt ez a könyv a háború pusztításai ellenére is, s azóta is ereklye gyanánt őrzöm. A Pünkösdölőt úgy énekelte az énekkarom, hogy minden énekes fehér blúzán egy piros pünkösdi rózsa volt kitűzve. Kodály minden énekkaros növendékemnek megküldte a Pünkösdölő kottáját saját zöld tintájú aláírásával. A hangverseny után a Leánykálvineum adott díszebédet a megjelent vendégeknek, karnagyoknak, ahol Kodály tanár úr is pohárköszöntőt mondott. Tóth Aladár, aki elkísérte Kodályt, meleg elismerő szavakkal emlékezett meg a Pesti Napló hasábjain az itt szerzett benyomásairól. Öt évvel később, 1942. május 2-án már aránylag könnyebb volt megszervezni az Éneklő Ifjúság második nyíregyházi hangversenyét. Lényegében ezt is a Leánykálvineum Tanítónőképző Intézete szervezte és rendezte meg az iskola tágas udvarán, amely akusztikailag is megfelelt erre a célra. Nyíregyháza minden iskolája és kórusa, összesen 1500 énekes vett részt a koncerten, s a közönség soraiban nem csak a helybeliek, hanem Debrecenből és a megye más városaiból, községeiből érkezett karnagyok, énektanárok is jelen voltak. Megérkezett Kodály tanár úr Bárdos Lajos kíséretében; mindketten elhozták a feleségüket is. Ezúttal a Forr a világot maga Kodály vezényelte, s a művet természetesen most is meg kellett ismételni. Harmadszor is megszólalt még ugyanezen a napon a Magyarokhoz, de akkor Bárdos Lajos irányításával, a vonatablakból kihajolva dirigálta az állomás peronján felsorakozó gyerekeket, akik elkísérték a hazainduló vendégeket. Kodály tanár úr ezzel a hangversennyel is nagyon meg volt elégedve. Ennek bizonyságául elküldte legújabb pedagógiai műveit az iskolámnak, nekem pedig .A magyar népzene című könyvét a következő aláírással. „Vikár Sándornak, további buzgó munkát kíván Kodály Zoltán”. A világháború és az azt követő újjáépítés sok gondja nem engedte, hogy a Tanár Úr még egyszer eljöjjön hozzánk. Nyíregyházára, de tudomásunk van arról, hogy mindig szívesen gondolt vissza a városra, melyben ma is az ő keze nyomát dicséri a külföldet járt és számos díjat nyert nyíregyházi és megyei kórusok sikeres működése. Hogyan értük el ezeket az eredményeket? Úgy, hogy Kodály útmutatását követtük, aki szüntelenül a magasba mutatott, de ugyanakkor szeretettel és megértéssel hajolt le hozzánk, tanítványaihoz, hogy megtanítson bennünket is felfelé nézni. Mert a művészet mennyei létrája ott áll mindenki előtt, s ha legfelső fokára csak Palestrinák, Bachok és Mozartok hághatnak is, arrafelé tekinteni és oda törekedni – ez megadatik mindenkinek.2
A Nyírvidék több napon keresztül jelezte az eseményt. Vasárnap délelőtt fél 11 órakor lesz Nyíregyháza zenei életének a nagy eseménye, a Kodály-hangverseny, amelyen 800 dalos ajkán csendülnek fel a magyar népdalok. A hangverseny keretében előadást tart dr. Kodály Zoltán, a magyar népdalköltészet világhírű feldolgozója. Kodály Zoltán neve ma már olyan fogalom, hogy nem kell külön bemutatni, az ő munkájának az eredménye, hogy a népi zenekultúra az egyetemes nemzeti műveltséggé fejlődött. A nagyszabású koncertnek, amely iránt óriási érdeklődés nyilvánul meg, a következő lesz a műsora:3 és itt felsorolják mind a 18 mű címét, előadóját, karmesterét.
A hangverseny a lehető legjobban sikerült, a Pesti Hírlap képzett zenekritikusa is elismerően szólt róla. A helyi újság emígyen számolt be:
A Nyíregyháza város kultúrtársadalmának méreteiben, jelentőségében felbecsülhetetlen értékű zenei eseménye volt a Kálvineum református tanítónőképzőintézet rendezéséiben megtartott május 2-iki hangverseny. Nem a személyi kultusz dicsőítése, hanem a magyar dalkultúra és ezzel együtt a magyar nemzet egyetemes érdekeit szolgálva, e város kultúrtörténeteiben formáló és irányító hatásokat eredményező korszakalkotó kultúrmunka! És úgy véljük, nem esünk túlzásba, ha annak megállapítására bocsátkozunk,szerű kezdeményezés hogy a nagy-és az annak nyomán kialakult eredmények és kultúralkotások, messze felülemelkednek egy eseményszámba menő hangverseny lokális keretein. Úttörő, nevelő hatása volt ez iskolaközi hangversenynek, mely minden bizonyára országos visszhangra talál és születendő példaképpen fog terjedni városról városra. Bármennyire is hangsúlyozzuk, hogy e nagyszerű hangverseny egyetemes zenei és kulturális érdekeket szolgáltat és bármennyire is szeretnők a személyi kultuszt e most hangoztatott érdekeiktől elvonatkoztatni, mégsem haladhatunk el szó nélkül amellett az önfeláldozó, áldozatos munkásság mellett, amelyet e hangverseny létrehozása körül a Kálvineum református tanítónőképző intézet fiatal, lelkes, tehetséges zenetanára, Vikár Sándor e hangverseny megrendezése körül kifejtett. Anélkül, hogy karmester társainak érdeméből bármit is levonni akarnánk, meg kell, hogy mondjuk, hogy az ő önzetlen és odaadó munkásságának, rendkívül fejlett zenei intelligenciájáról tanúskodó karmesteri tudásának, nagyihírű mesterének alkotásai iránt érzett rajongó szeretetének, ez alkotások átütő értékeiben és formáló erejébe vetett törhetetlen bűn tanúsított hitének, a végrehajtás szívósságának az elért sikerben oroszlánrésze volt. A hangversenyen kilenc helybeli tanintézet énekkara vett részt, mintegy négyszáz tagot képviselve. Annak műsora felölelte Kodály magyar kardalt,irodalma örökbecsű alkotásainak jellegzetes sokféleségét. Az egyes számok a gyakorlati zenész tudásával rendkívül szerencsésen olyképpen voltak hogy a kardalok egyfelől összeállítva, hozzáidomultak az egyes szereplő tanintézetek énekkarainak tudásához, teljesítőképességéhez és így mindegyik maximumát adhatta készültségének, másfelől olyképpen voltak csokorba kötve, hogy azok jellegzetességéből még a laikus hallgatóság is tiszta képet nyerhetett Kodály alkotóművészetének úttörő irányairól. Oktató-nevelő hatása volt ennek a műsornak, mert megismertette velünk a magyar népzene kultúrának egyetemes nemzeti műveltséget fejlesztő alkotásait. Figyelemmel az előadott kardalok benső tartalmi értékére, nemkülönben az azokat interpretáló énekkarok nagyszerű teljesítményeire ,minden egyes szám megérdemelné azok külön méltatását. Sajnos, azonban a helyszűke miatt e részletes méltatásra kiterjeszkedni módunkban nem áll, így egész általánosságban csak annak megállapítására szorítkozunk, hogy a lezajlott hangverseny minden részleteiben nagyértékű nevelő hatású kultúrélménye volt Nyíregyháza város társadalmának. Vitéz dr. Bessenyei Lajos kir. főigazgató mesterien nyitó beszéde méltatja felépített meg dr. Kodály Zoltán felbecsülhetetlen értékű kutató munkásságát. Beszéde nyomán mintegy nemesveretű dombormű formálódik ki a nagy Mester klasszikusan eszményi alakja és az elhangzott nagyszerű méltatás nyomán a nagyság megbecsülése és felismerése teszi úrrá a hallgatóság lelkében. Ebben az ünnepi hangulatban csendül fel Vikár Sándor karmester pálcájának vezetésével a Kálvineum tanítónőképző igazán a művészi nagyságot megközelítő énekkara, hogy vigye, ragadja magyar lelkünk mond gyönyörűségét, a magyar dal élvezetének legmagasabb rét emelkedik az ünnepi hangulat, amikor megjelenik a színpadon dr. Kodály Zoltán nemes arcéle, a nagy emberek veleszületett szerénységével. Szelíd kék szemével végigtekint a közönség tömött sorain és csendesen elkezd beszélni a magyar műveltség típusairól, annak vizuális jellegéről. Beszél a nagy külföldi empóriumok zenei korszakairól, melyek vizsgálata közben kutatja a mi zenei kultúránkat és megállapítja, hogy annak ősforrása a magyar néplélekben gyökerezik. Ezt az értéket kell átvinni a köztudatba. A karéneklés bevezetésével az intézmények révén kell a nagy tömegeket közvetlen érintkezésbe hozni éneklést az értékes zenével és a karral kell fejleszteni a vegyeskarok mindent átfogó nívójára és itt következik be a városok feladata e kulturális munka minél szélesebb alapokra való fektetésével. Ne csak zenészeket neveljünk tehát a külföldnek, hanem elsősorban idehaza gondoskodjunk a magyar dalkultúra legelemibb szükségleteiről. Meleg szeretettől áthatott ováció követi a nagy Mester közvetlen előadását, amelynek befejezése után egymást követően lépnek a színpadra a Tisztviselő Dalkör, az Állami Tanítóképző Intézet gyakorló elemi iskola, az Ev. Leánygimnázium énekkara, a Kálvineum ref. tanítónő képző és az állami tanítóképző intézet egyesített vegyeskara, az állami tanítóképzői intézet énekkara, az ev. Kossuth gimnázium vegyeskara, gör. kat. elemi iskola gyermekkóruasa, a községi polgári fiúiskola énekkara, a Kálvineum leánypolgári énekkara, a Kálvineum leánypolgári és a községi polgári fiúiskola egyesített énekkara. Vikár Sándor, Kovách Árpád, Kirecsák László, Bánhidy Ödön, Lakatos Emil, Szilvássy József, Lamping Fülöp betanítása és karmesteri pálcája nyomán egymásután hangzik fel Kodály örökbecsű alkotásainak szebbnél szebb énekszólama. A nagy alkotóművész intuitív lelke ott vibrál száz és száz kicsiny gyermek, fiatal fiú és leány ajkán, szinte érzi mindenki, miként olvad egybe a nagy alkotó mesternek rejtett szépsége újhangú lírája fiatal, fogékony lelkek romlatlan, színtiszta lelkivilágával. Az interpretáló énekkarok szuggesztív ereje ellenállhatatlanul fogja meg a hallgatóságot és pontról pontra fokozza a lelkesedést. A kardalok hangulati hullámainak gazdag változatossága egyre jobban sűríti a benépesült színház izzó levegőjét, amikor Kodály dr. a Magyarokhoz címzett kánonjával elérkezik a közönség lelkesedésének kulminációs pontjához. Ezt az Európaszerte ismert hatalmas zenei kompozíciót a hangversenyen szereplő tanintézetek négyszáz tagú énekkara adta elő a felállításnak abban a formájában, hogy az egyesített karok egy része a színpadon, másik és harmadik része a jobb- és baloldali karzaton helyezkedik el. Vikár Sándor vezető karmester intésére nekilendül a nagy mű legnagyszerűbb harmóniája, az erőbeli árnyalatok hatalmas sokszólamúsága, dinamikus erejű skálamenete megremegteti a hallgatóság lelkét és a közönség valóságos extázisban ünnepli az előadó karokat és felállással hódol az alkotó művész fenséges teljesítménye előtt. A minden részleteiben nagyvonalú hangverseny méltó befejezése volt Kodály e hatalmas alkotása. És amikor a Városi Színház épületét a nagyszerű élmény hatása alatt felmagasztosult lélekkel elhagytuk,, magyar lelkünk hódolatával hajlunk meg egyfelől Kodály Zoltán alkotásainak eszményi magassága előtt, másfelől az elismerés elragadtatott érzésével dicsőítjük a tanintézeti énekkarok és az azokat vezető karmesterek nagyszerű teljesítményét és tesszük ezt azért, hogy a hallottak nyomán erőt merítsünk a magyar klasszikus népdalkultúra további fejlesztéséhez, akaratot kovácsoljunk a magyarság eszmei életnívójának emelésére, faji kultúrájának kimerítéseihez, megtartásához. A hangverseny után a ref. Kálvineum dr. Kodály tiszteletére székházában díszebédet adott, ahol vendégül látta a város polgármesterét, kultúrtanácsnokát a helybeli dalegyesületek elnökeit a nyolc részt vett tanintézetek hangversenyigazgatóit és tanárait, a sajtó képviselőjét. A háziasszonyi tisztet Dobay Sándorné és Ferenczy Károlyné látták el a magyar asszonyokat jellemző kedves és közvetlen fogadtatásukkal. A Kálvineum nagyszerű konyháját dicsérő ételeket a Kálvineum tanítónőképző növendékei szolgálták fel, kedves megjelenésükkel napsugaras derűt varázsolva a terem levegőjébe. A díszebéd során Ferenczy Károly igazgató mint házigazda magyar lelkének meleg szeretetével lendületes beszédben üdvözli elsősorban dr. Kodály Zoltánt, majd a megjelenít vendégeket. Rácz Gyula pénzügyigazgató helyettes, a Tisztviselő Dalkör elnöke, a hangverseny létrehozása körül fáradozó karmesterekre üríti poharát. Az ebéd végével dr. Kodály Zoltán emelkedik szólásra és köszöni meg a fogadtatást, kihangsúlyozva, hogy ez örökké felejthetetlen hangverseny nem személyi kultusz dicsőítésében, hanem egyetemes nemzeti érdekek lazában teljesítette feladatát. szolgál hatásaiban és eredményeiben nagyteljesítményű hangverseny Nyáregyháza város kultúrtársadalmában egy határkő, amely után biztosan reméltjük a magyar zenei kultúra új irányainak kiformálódását és azoknak a városi feladatoknak beteljesülését, amelyektől várja dr. Kodály Zoltán a magyarság szebb jövőjének elkövetkezését.4
Öt évvel később, 1942.május 2-án az Éneklő Ifjúság programot ismét megszervezte Vikár Sándor. Kodály Zoltán és Bárdos Lajos ismét eljött. A Nyírvidék így írt róla másnap:
Május 2-án felvillantak a színek a Kálvineum udvarán. Színpadot építettek felette: piros falbevonat, zászlók, nemzetiszín és Nyíregyháza, meg Rákóczi Ferenc kék-piros színe kerül a falakra és az ablakokba. Közben a Jóba boltban megsokasodtak a helyigénylések, és mire a szombat elérkezett, nem volt már hely, a hatszáz ülőhelyet mind lefoglalták. Az iskolák boldogan készültek és megérkeztek a várva-várt Kodály Zoltán, Bárdos Lajos, az új magyarság tudat keménykötésű vallomástevője, a magyar kóruskultúra szenzációs mestere. Csoda volt ez a szombat, a sok esős hideg nap után nap sugaras derűvel és szombat déluán öt órára megszelt .minden hely ,a Kálvineum szépen rendezett, dekoratív udvarán. Ott látjuk az egyházak, a katonai körök, a polgári társadalom képviselői. Megérkezett vitéz Máriay Aladár vezérőrnagy,állomásparancsnok, vitéz Vattay Antal vezérőrnagy, lovasdandár parancsnok és a nyíregyházi honvédtisztikar számos képviselője. megérkezik vitéz Jékey Ferenc főispán feleségével, Török Dezső apa kanonok, főesperes plébános, Porzsolt István esperes, nagykállói lelkész, Joób Olivér ág. h. ev. lelkész, Bánhegyi Lehel ferencrendi -atya, Szesztay András dr. vármegyei főügyész és a vármegyei tisztikar számos képviselője, Szohor Pál polgármester feleségével, Korompay Károly dr. igazgató – főorvos, a katolikus szervezetek elnöke, Erdőhegyi Lajos dr. felsőházi tag, dr. Gallay Rezső kar. tanügyi tanácsos és társadalmi életünk számos reprezentánsai itt vannak a középiskoláik, az elemi és polgári iskoláik igazgatói és tanárai, a Ihatóságok, intézmények, hivatalok. Hatszáz ülőhelyet állítottak fel, a fenntartott helyek két sora megtelik,az elsőssor székein hideg idő esetére pléd van minden széken. Az állóhelyekre is több néző vonul fel, a két oldalon emelkedő épületek ablakaiból zászlók lengenek, mosolygó arcú nézők figyelik az érdekes délután fejleményeit. Sorra érkeznek a katonás fegyelmezettségű iskolák, a kórusok 1500 főnyi serege, a vezénylő tanáraik vezetésével. Ott áll a hatalmas kórus, az ifjúság, fiúk és leányok, mint a május rügyfakasztó erőinek képei. Nagy éljenzés hangzik fel, tüntető ünneplés vihara harsog, amikor megérkezik Kodály Zoltán és Bárdos Lajos. Az ifjúság, úgy éljen, köszönti őket mint fejedelmeket. Kodály Zoltán és Bárdos Lajos az első sorban helyezkednek el. […] Az ifjúság lelkes örömmel, hittel és májusi üdeséggel működött közre a szép dalos együttesben. Bárdosnak és Kodálynak három-három gyönyörű kislány szalagos babérkoszorút adott át, este Bárdos Lajost az állomáson gazdag kórussal rábúcsúztatták a diáklányok és éppen ilyen ünneplő dalköszöntés kísérte az állomásán másnap reggel Kodály Zoltánt is. A rendezőség szép munkát végzett. Nyíregyházán lelki ajándék volt szép dalos ünnep. A közönség hálás a volt érte.5
Ha tetszett a cikk, támogathatja a következő elkészültét.
