A cikk a Nyíregyházy Pál (született Szohor Pál) nyíregyházi polgármester életét bemutató sorozat első része.
---
Köszönjük, hogy olvassa ezt a cikket. Ha tetszett, ossza meg, ezzel is a munkánkat segíti!
---
1934. decemberében a családi körben töltött karácsonyi ünnepek után dr. Bencs Kálmán, Nyíregyháza polgármestere a Selyem utca sarkán lévő házukból a városházára indult. Nehéz másfél év van mögötte. Egy korábbi újságcikk szabálytalan városházi gazdálkodással vádolja. Az elhúzódó perben a rágalmazó újságíró semmit nem tud bizonyítani, így 1500 pengő pénzbüntetésre és 15 nap elzárásra ítélik. Ha nem is mondja, de Bencs Kálmánt a per megviseli. Az elhúzódó gazdasági válság a város pénzügyeire is rányomja a bélyegét, sok a gond. A spanyolnátha alatt kialakult szívgyengesége is felerősödik ezekben a napokban. Így indult el a városházára. A Dózsa György u. 6 szám alatt lévő Európa Szállóig jutott, ahol gyenge és megviselt szíve megállt. A kiérkező orvos csak a halála beálltát tudta megállapítani. December huszonhetet és csütörtököt írtak ekkor a naptárak.


Bencs Kálmán ravatala a városháza dísztermében volt, ahol valóságos virágerdőben feküdt a koporsója. A városháza folyosóját és homlokzatát gyászlepellel vonták be, a házakra a nyíregyháziak gyászlobogókat tűztek ki. A városlakók ezrei vonultak a ravatalra, hogy utoljára tiszteletüket fejezzék ki az elhunyt polgármesternek.
A Napi Hírek így írt erről aznap:
Délelőtt 11 órakor a család tagjainak valamint a polgárság ezreinek kíséretében a koporsót az evangélikus templomba szállították és ott újból felravatalozták. A katafalk mellett városi és vármegyei díszegyenruhás hajdúk állottak kivont karddal díszőrséget. Délután két órára a templom, a templom előtere és a környező utcák zsúfolásig megteltek gyászoló közönséggel. A temetésen megjelent Kállay Miklós földművelési miniszter, Mikecz Ödön dr, főispán, Virányi Sándor dr. alispán. Képviseltették magukat ezenkívül az összes polgári és katonai hatóságok, testületek és intézmények. A temetési szertartást Geduly Henrik evangélikus püspök végezte, maid Paulik János igazgató-lelkész, kormányfőtanácsos búcsúztatta el az elhunyt polgármestert az evangélikus egyház nevében.
Végül sok ezer főnyi közönség jelenlétében Bencs Kálmán földi maradványait elhelyezték a nyíregyházi köztemetőben lévő családi sírboltban.
A koporsója mellett ott találjuk az akkori főjegyzőt és egyben helyettes polgármestert, Szohor Pált. A város nevében ő búcsúztatta Bencs Kálmánt a templomi szertartáson. Három hónappal később, a vármegye alispánja 1935.03.05. 10 órára tűzte ki a polgármester-választás időpontját. Ekkor még a közgyűlés választotta a polgármestert.
A Nyírvidék alapos beszámolója a választásról:

A városháza ormán nemzeti színű zászlót lenget a tavasz közeledtét megcsúfoló hideg szél. Külsőségeiben csak ez jelzi, hogy a városnak nagy napja van. Ma töltik be Dr. Bencs Kálmán örökét a polgármesteri székben.
A városháza árkádja alatt éppúgy mint máskor a munkanélküliek hada ődöng és szinte észrevétlenül suhannak el köztük a képviselőtestületi tagok, akik a választó közgyűlésre érkeznek. A kapu alatt azonban már megváltozott a városháza hétköznapi képe. Feketébe öltözött csoportok tárgyalnak. Vannak akik hangosan vitatkoznak, vannak akik suttogva beszélik meg az utolsó „stratégiai” lépéseket. Háromnegyed tiz fele jár az idő amikor már szállingózni kezdenek a képviselőtestületi tagok, ettől kezdve azonban sűrű csoportokban érkeznek. Tíz óra előtt néhány perccel már teljesen megtelt a városháza díszterme és a folyosó.
De nemcsak a szavazásra jogosult „városatyák” vannak itt, hanem az érdeklődők között ott látjuk városunk minden társadalmi rétegét. A választások szokásos izgalmának nyoma sincs. Nincs korteskedés, nincs rábeszélés az emberek lelkét valami ünnepélyes elfogódottság üli meg. Pontban tíz órakor vonul be a terembe Virányi Sándor alispán, Szohor Pál helyettes polgármesterrel. A közgyűlést Virányi Sándor alispán a Hiszekeggyel megnyitja és rövid beszédben vázolja a nap jelentőségét.
Tisztelt Képviselőtestület !
Alig néhány héttel ezelőtt, amikor a tiszti főügyészi állás betöltésére méltóztattak összeülni, megemlékeztem arról a szomorú eseményről, amely dr. Bencs Kálmán kormány főtanácsos, polgármester váratlan elhunytával ezt a várost egyik kiváló polgárától, egyben első tisztviselőjétől fosztotta meg. Mint e város közvetlen felügyeleti hatóságának vezetője, jól tudtam és éreztem, hogy ennek az első tisztviselőnek széke soká nem maradhat üresen. Hogy azok a súlyos feladatok, amelyek e magas tisztség viselője elé tornyosulnak, — egész embert kívánnak, s hogy minden tényezőnek a város érdekében kötelessége ezt az „egész embert” mielőbb kikeresni s helyére állítani. Nekem az volt a kötelességem, hogy amint a törvényes rendelkezések végrehajtásával a t. Képviselőtestület virilis tagjai névjegyzékének törvényszerű kiigazításával a választás előfeltételei adva vannak, gondoskodjam a választás kitűzése s alkotmányos lefolytatása iránt.
Ezért hívattam össze a tisztelt Képviselőtestület tisztújító közgyűlését a mai napra s amikor ezt a közgyűlést, a tisztelt Képviselőtestület megjelent tagjait melegen üdvözölve törvényadta jogomnál fogva megnyitom, teszem ezt abban a biztos tudatban, hogy a képviselőtestület minden tagja mélyen átérezve a város egyetemének s minden egyes polgárának a t. Képviselőtestület ma megnyilvánuló elhatározásához fűződő nagy és komoly érdekeit, — alkotmányos joga gyakorlásában minden egyéni vagy pártérdek teljes kikapcsolásával, egyedül e város és polgárainak jövendő boldogulását tartja szem előtt.
Ezután kijelölik a jelölő és választási bizottságot. A bizottságok kijelölése után Szohor Pál helyettes polgármester a képviselőtestület nevében üdvözli az elnöki tisztet betöltő Virányi Sándor alispánt és arra kéri, hogy a választást pártatlanul vezesse le, hogy itt semmi más, mint a város érdeke ne érvényesüljön.
A polgármesteri pályázatra hárman nyújtottak be a törvényi kellékeknek megfelelő pályázatot:
- Szohor Pál
- Dr. Sasi Szabó László
- Juhász Mihály
Juhász Mihály a jelölőbizottságnak bejelentette, hogy pályázatát visszavonja. A polgármesteri szék betöltésére mind Szohor Pál, mind dr. Sasi Szabó László pályázatát elfogadja. Amikor Virányi Sándor alispán a döntést bejelenti, Szohor Pál nevének említésénél felzúg a taps, az éljen és percekig tart, míg elül a lelkesedés zaja. De megéljenzi jelöltjét dr. Sasi Szabó László pártja is.
Virányi Sándor alispán bejelenti, hogy 13 tag aláírásával névszerinti szavazást kértek, eért elrendeli a névszerinti titkos szavazást. Ugyancsak kérelem érkezett, hogy a szavazatok leadása zárt borítékban történjen. Miután ez a szavazásnak törvényellenes módja lenne, a kérelmet elutasítja.
Féltizenegy felé járt az idő, amikor a szavazást elrendelték és a szavazás megkezdődött. A közgyűlési terem képe egyre mozgalmasabb. Elsőnek megy leszavazni Énekes János, majd sűrű sorokban vonulnak a képviselőtestületi tagok a Tóth László aljegyző szobájában elhelyezett urna elé. Hogy kik vannak itt, felesleges számba venni, mert az elutazottakon és betegeken kívül senki sem maradt távol. Amikor a csengő megszólal, hogy kihirdessék, hogy a szavazatot 5 perc múlva lezárják, az izgalom egyre fokozódik. Szohor Pál a szobájában beszélget és kedélyes élcelés közben igyekszik uralkodni izgalmán.
Tizenegy órakor befejeződik a szavazás. A közgyűlési termet elválasztó ajtót bezárták és a bizottság megkezdte a szavazatok összeszámlálását.
Kihirdetik az eredményt
Lassan múlnak a percek. Mindenki lázasan figyeli, mikor nyílik az egyelőre még titkos Szezám ajtaja. Kipirult arca hírnök jön és nagy diszkrécióval közli, de úgy, hogy mindenki hallja:
— A jelen pillanatban a szavazatok állása:
- Szohor 39,
- Sasi Szabó 8.
Ettől kezdve újabb eredmények nem szivárognak ki. Féltizenkettőkor bevonul Virányi Sándor alispán és kihirdeti a választás eredményét. Leadtak összesen 123 szavazatot, ebből
- Szohor Pál 93
- dr. Sasi Szabó László 29
szavazatot kapott. Egy szavazólapot üresen adtak le.

Tomboló lelkesedés közben Szohor Pált jelenti ki megválasztott polgármesternek az alispán. Szohor Pál fekete zsakettben, sápadt arccal, remegő ajakkal hallgatja a szűnni nem akaró ünnepeltetést. A viharzó éljenzés csak akkor ül el, amikor Szohor Pál leteszi az esküt, melynek szövegét dr. Hubay Balázs főügyész olvassa elő. Szohor Pál tekintetét a közgyűlési terem falain elhelyezett polgármestereknek, a dicső elődöknek a portréjaira veti és a boldogságtól fénylő szemekkel, az elfogódottságtól fátyolozott hangon leteszi az esküt. Ezután elmondja székfoglaló beszédét.
Ekkor 41 éves, az addig volt legfiatalabb nyíregyházi polgármester.