A kolerajárvány elindításáért és terjedéséért felelős baktériumot Robert Koch 1884-ben fedezte fel. A kolera hányással, hasmenéssel járó betegség, aminek során a halált a beteg kiszáradása okozza. A kolera nem terjed emberről emberre, hanem az ürülékben(hányás, széklet) telepszenek meg és szaporodnak. A megfelelő higiéniás körülmények gátat szabnak a terjedésének, kialakulásának. 1820-as évek közepén Ázsiában alakult ki egy komoly járvány, ami 1830-ban érte el Európát. I. Miklós orosz cár ugyanis ázsiai katonákat is bevetett az 1830-as lengyel lázadás leverésére. Így és vélhetően kereskedők révén került be Lengyelországba és Galíciába a kolera, amit ekkor epehányásnak és napkeleti epemirigynek hívtak.
A kórt Máramarosból és Galícia kolomenai körzetéből román és ruszin fuvarosok behurcolták Magyarországra, pontosabban a Felső-Tisza vidékére. Innen a járvány sószállító tutajosok révén terjedt tovább az észak-keleti régiókban. Ezt a tényt Kazinczy értesülései is megerősítették, amelyek szerint „Szálakon [tutajokon] sok sót hozó Oláh jöve Máramarosból Tokajba, ‘s az Ugocsai V[ice] Isp[án] béjelenté az egésségre vigyázó Deputatiónak, hogy Ujlakon, Csetefalván, Váriban kiüté magát a’ cholera„. E helységek köré azonnal kordont vontak, és azonnal „utána küldöttek a’ mirígyeseknek, sokat közzűlök elfogattak; némellyíke, félvén a’ bajtól, megszökött, ‘s a’ bajt Szathmárban, Szabolcsban, Beregben elterjesztette”. /Magyar Nemzeti Levéltár/
A települések köré kordonokat vontak, ne jusson ki a kolerajárvány, de sok esetben ezek hatástalanok voltak. Az ázsiai cholera közeledése döbbentette meg a lakosságot. Kohilicz Dániel hozta meg első a hírt június 28-án hogy Tokajban cholera dühöng.
Nyíregyházán július 4-én volt az első cholera eset Sztreborni János volt az első áldozat. E halál eset után 14 napig pihenni látszott az „öldöklő angyal” -hogy annál nagyobb pusztítással lépjen fel.
Július 18-án két katona halt meg a katona kórházban, pár nappal ez után a serfőzőház istállójában, mely cholerások kórházául átidomíttatott, 3 ember halt meg, kik még azon éjjel a legnagyobb csendességben eltakaríttattak.
Ettől fogva napi renden volt a folytonos halálozás. — Lányi kir. biztos által elrendeltetett, hogy isteni tiszteleteket a templomokon kívül kell tartani. Az emberek általán véve Istenhez tértek a veszély idején, napokon keresztül áhítatoskodtak a hívek, könyörögvén Istennek nagy buzgósággal, hogy fordítaná el fenyítő vesszejét.
Ez alatt sűrűen hulltak a cholera áldozatai, majdnem minden órának meg volt a maga halottja. A sírok folyvást készen álltak, némelyikbe három—négy halott is jutott; a halottak estvénként vitettek ki. A harangozás eleinte megtiltatott, s a cholerás halottakat senki sem kísérte ki a temetőbe, a nagy félelem miatt; a papok és kántorok eleinte csak a temető kapujában végezték a szent szolgálatokat, addig is pipázva mentek ki. de utóbb a temetőbe is bementek így a nép is lassanként bátorodott s mind nagyobb tömegekben kísérték ki a halottakat. A tanyai lakosok minden bejelentés nélkül temették el halottaikat, minél fogva halotti őröket kellett állítaniok. — Köztudomású dolog, hogy az 1831-iki cholerában az ország több pontjain az orvosok, papok és zsidók ellen lázongások történtek, mivel azon gyanú terjedt el, hogy ezek megmérgeznék a kutakat, stb.,; azonban dicséretére legyen mondva Nyíregyháza értelmes, józan népének, itt ilyen és ehhez hasonló csendháborítások nem fordultak elő; mindössze az orvosok s gyógyszerészek ellen merültek fel gyéren az értelmetlenebb osztálynál gyanúsítások, de ezek is nyomtalanul elenyésztek. – Végre őszfelé megszűnt a cholera; a tisztán cholerában elhaltak számát az összes felekezeteknél 1000-re lehet tenni. A cholerában kimúltak az oldaltemető dél-nyugati szegletében nyugosznak. — Béke hamvaikon! /Lukács Ödön/
A kolera megjelenésével egy időben pánik és bizalmatlanság lett úrrá elsősorban Északkelet-Magyarországon, főként a ruszin és szlovák nemzetiségű jobbágyok körében. A kór továbbterjedésével pedig hasonló hangulat jellemezte az erdélyi románokat, de a dunántúli magyarokat is. A „puskaporos hordó” végül elsősorban Zemplénben, továbbá Szepesben és Gömörben robbant fel. A kényszerű bezártság, az őrségállásra kötelezettség terhei, mindenekelőtt pedig az éhínség és kór, a számtalan haláleset rendkívül elkeserítette a járvány által sújtott lakosokat. A kutakba szóratott bizmutporról (amely semmit sem használt a járvány leküzdésében) a jobbágyok úgy tartották, hogy az urak meg akarják őket mérgezni. Július elejére általánosan elterjedt az a híresztelés, miszerint a kolerabiztosok és megbízóik azt tervezik, hogy kiirtják őket. A parasztok ezért felkelő csapatokba tömörültek és több nemesi udvarházat megrohantak, felgyújtottak vagy leromboltak, lakóikat megölték vagy súlyosan megsebesítették. Az öldökléseknek 13 nemes ember és szolgálóik estek áldozatul. A felkelést 1831. augusztus második felében verték le.
A július közepétől szeptember 27-ig tartó kolerajárvány következtében az országban összesen 421.468 (más számítások szerint 530.878) lakos betegedett meg, akik közül 236 032 fő esett a járvány áldozatául, a Magyar Királyság akkori lakosságának 2,8 százaléka. A leginkább fertőzött vármegyék Abaúj, Zemplén és Nyitra voltak. A városok közül Pest szenvedte meg legnagyobb mértékben a járványt: lakosai közül 1498-an haltak meg a betegségben.Az országos zárlatot 1831.október 3-án oldották fel. /Magyar Nemzeti Levéltár/
