Az alábbi bejegyzésben a Nyíregyházán született Saáry Sándor életébe tekintünk be. Németh Péter (Szabolcs-Szatmári Szemle, 1968), L. Nagy Márta (Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve, 2008) és Ilyés Gábor (emlekjelek.hu) írásainak és képeinek felhasználásával.
Saáry (Sáry) Sándor (szül. Tresztyánszky Nádasy Sándor) 1862. december 28-án született Nyíregyházán. Apja, Tresztyánszky Nádasy Sándor akkor a város aljegyzője és árvaszéki ülnök volt, aki 45 évig állt a város szolgálatában. Anyja, Techeris Izabella 20 évesen halt bele a szülésbe, amikor Sándor fiát a világra hozta. Az árvát apjának testvére, Tresztyánszky Nádasy Terézia és férje, nánási Sáry Pál, Nyíregyháza város főjegyzője vették magukhoz, rögvest örökbe fogadva. Saáry Sándor későbbi elmondása szerint a szülői házban negyed órát sem töltött és nevelőapja vezetéknevét is megkapta idővel. Saáry Sándor a helybeli gimnáziumban érettségizett, egyetemi tanulmányait Budapesten fejezte be, s 1881.október 1-vel kezdte meg szülővárosában az orvosi praxis gyakorlását.
Vidliczkay Erzsébettel kötött házasságából 1892-ben egy fia született, azonban – akárcsak édesanyját – feleségét és fiát is nagyon korán elveszítette (1911 végén vagy 1912 elején). Fiának számos bizonyítványát megőrizte, melyekből megtudhatjuk, hogy a szintén Sándor névre keresztelt fiú gyógyszerésznek tanult.
Közel három évtizedig volt a Kerületi Munkás Betegsegélyező Pénztár és Nyíregyháza tiszti orvosa. Ezen kívül 10 éven keresztül ellátta Sóstón a fürdőorvosi, az ág. ev. főgimnáziumban pedig az iskolaorvosi teendőket is. Érdemei elismeréseképp egészségügyi tanácsosi címmel tüntették ki, tiszteletbeli megyei főorvossá, valamint megyei bizottsági taggá választották. Életrajzi feljegyzései szerint a hadseregben tartalékos főorvos, az I. világháború idején a Vöröskereszt, valamint a katonai barakk-kórház osztályos főorvosa volt. Saáry hosszantartó, súlyos szívbetegség után 64 éves korában, 1926. augusztus 17-én hunyt el.
Saáry Sándor amellett, hogy orvosi hivatását szakszerűen, elismerten végezte, lelkes régész, muzeológus volt. Saáry Sándor iglói diák korában alapozta meg gyűjteményét. Medikus, amikor megvásárolja az első kőbaltát, melyet aztán követtek a már akkoriban milliókat érő múzeumi tárgyak és a világ leghíresebb régiségkereskedőitől vásárolt ritkaságok.
Igen nagy értékű volt Saáry Sándor fegyvergyűjteménye, amely 240 kardot számlált, és a maga korában a fraknói Esterházy-gyűjtemény után az első volt Magyarországon. Közte volt II . Katalin (1762-1796) orosz cárnő díszkardja, arcképével és címerével, III . Károly (1716-1788) spanyol király vadászfegyvere, „honfoglalás kori nyílpuska”, magyar szerszámíj nyílvesszőkkel, hajítódárdák, parittya íjak, lándzsák, és sisakok. A fegyverek között kiemelkedőek még a keréklakatos puskák, muskéták, szuronyok, fringiák, harci és utász balták, fokosok, gránátvető és revolver szerkezetű puskák, mordályok, elől- és hátultöltő lovassági és gyalogsági pisztolyok, köztük a kuruc hadvezér Bercsényi Miklós és Bem tábornok pisztolyai. Többek között birtokában volt még Irányi Dániel pecsétgyűrűje „Pardont nem kérek, pardont nem adok” felirattal, gróf Wallenstein Adolf hadvezér ezüstserlege, Apaffy Mihály fejedelem domborműves serlege, Andrássy Károly báró tábornagyi pálcája „Fidelitate et Fortitudine” felirattal.
Régészeti vonatkozásban is számottevő leleteket tudhatott magáénak. Jelentős bronzkori gyűjteménye mellett újkőkori, vaskori és honfoglalás kori emlékekkel büszkélkedhetett. Edényeinek, kerámiatöredékeinek száma elérte a nyolcezer darabot. Legkiemelkedőbb mégis a bronzkori gyűjteménye: a bujtosi bronzkincs mellett számos bronztárgya volt még Balsáról, Rohodról, Gégényből, Nyírpazonyból, Harangodról, Beszterecről és Nyírkarászról.
A régészeti tárgyak mellett főként Nyíregyháza környéki néprajzi leleteket is gyűjtött: nevéhez köthető a tiszolci (Gömör megye) nemesi láda megszerzése, emellett pásztorfelszereléseket, üvegpoharakat, bokályokat, cintálakat, kupákat, ezüstöket is gyűjtött.
Nyíregyházának ekkoriban két számottevő gyűjteménye volt, mindkettő két helyi tiszti főorvosnak köszönhette létét:
az egyik Jósa András nevével fémjelezhető, a másik Saáry Sándoréval. Egy 1924-ben született cikk is megjegyzi, hogy a két orvos szinte egymással versengve gyűjtötte a régi tárgyakat. Míg Jósa András a vármegyei múzeumot álmodta meg, addig Saáry Sándor egy városi múzeumot tervezgetett, és saját elmondása szerint a Bruckenthal Múzeumban tett látogatásakor született meg benne a gondolat, hogy gyűjteményét majdan a városra hagyja. Szinte minden általa megszerzett tárgynak külön története van, nemegyszer vármegyéket átutazott, hogy egy-egy leletet, relikviát megszerezzen. A gyűjtemény 1919-ben a nagykállói úti házában több ízben is veszélyben forgott, míg sikerült nyolc különböző helyre ásott alagútban elrejtenie a tárgyakat.
Gyűjteményét végrendeletében hivatalosan is a városnak adományozta. „Kikötöm, hogy ezen régiség gyűjteményem saját nevem alatt együtt, egy helyen, nem szétszórtan állíttassék ki, hogy annak összetartozandósága még akkor is kitűnjék, ha a városi múzeum esetleges szerzemények, vagy ajándékozások útján szaporodni, vagy nagyobbodni fog. Ha netalán a régiség gyűjteményemet Nyíregyháza város el nem fogadná, ugyanazt a magyar nemzeti múzeumra hagyományozom.„
Távolabbi rokonaira hagyta egyéb ingatlanait, értékpapírjait, takarékpénztári részvényeit, valamint névrokon unokaöccsére az éremgyűjteményét. A város természetesen átvette a gyűjteményt, és ígéretet tett arra, hogy megvalósítja az adományozó álmát, és a már 1924 óta működő Várostörténelmi Gyűjtemény mellett (vagy azzal együtt) létrehozza a Városi Múzeumot.
A város azonban nem teljesítette végakaratát, nem helyezte el a gyűjteményt múzeumszerűen, és az őrzéséről sem gondoskodott megfelelően. 1926-ban Saáry halála után hagyatéka beolvadt abba a Várostörténelmi Gyűjteménybe, melynek léte, megszervezése többek között Nagy Elek városi főmérnök nevéhez fűződik. 1924-ben ugyanis nagy ünnepségsorozatot rendeztek Nyíregyházán az 1824. évi örökváltság századik évfordulójára, és ennek keretében jött létre az a gyűjtemény, amely a város történelmét volt hivatott bemutatni. Ennek a gyűjteménynek lett része 1926-ban a Saáry-hagyaték, amely a városháza észak-nyugati részének földszintjén, a volt börtön- és nyomdahelyiségekben vészelte át a II. világháborút,majd 1950-ben a Jósa András Múzeumba került. Itt az 1955-ben meginduló számbavételek során beleltározták a múzeum gyűjteményébe. Az egyiptomi, római és görög szobrok egy részét a Szépművészeti Múzeum kapta meg, néhány darab pedig a nyíregyházi múzeumban maradt.
Teljesen azonban mégsem vesztette el önállóságát az anyag (már amennyi a múzeumba került belőle), mert az 1950-es évek végén készült régészeti leltárkönyvekben külön jelezve van – legalábbis részben – , hogy melyek azok a tárgyak, amelyek „Saáry Sándor doktor gyűjteményéből” származnak. A fegyverek és a többi, nem régészeti darab „nem járt ilyen jól”, ezek hollétéről nagyon kevés információnk van. Nagy részét széthordták még a múzeumba kerülésük előtt.
Egy részüket a városi múzeum anyagaként beleltározták, és ezek azonosítása mint az egykori Saáry gyűjtemény része, sok esetben ma már lehetetlen. A múzeum egykor két szobában alakította ki Saáry doktor a múzeumát, ahol példás rendben sorakoztak a tárgyak. A korabeli fotók alapján megállapítható, hogy a gyűjtemény jelentős része az idők során eltűnt.
Dr. Saáry Sándor azoknak a múltszázadbeli gyűjtőknek kései leszármazottja, akiknek ma az ország múzeumai, könyvtárai a legtöbbet köszönhetnek, hiszen szenvedélyes gyűjtőmunkájuk nélkül kevesebb érték maradt volna ránk a múltból, kevesebbet tudnánk elődeinkről. Egy-egy értékesebb tárgy megszerzéséért napokat utazott az ország legtávolibb zúgába, s vagyonát nem kímélve fogadta el régiségkereskedők borsos ajánlatait csak azért, hogy gyűjteménye napról-napra gyarapodjék. Mint laikust gyakran be is csapták (gyűjteményének egyiptomi szobrairól később kiderült, hogy gondos bécsi hamisítványok) ugyan akkor elsőrendű fegyverszakértővé képezte ki magát. Mondják, hogy a „Városi Múzeum” gondolata csak hiúságból fogant meg benne: ha egy orvos (t.i. Jósa András) múzeumot tudott csinálni a megyének, akkor én, egy másik orvos, tudok csinálni a városnak. Lehet, hogy ez így igaz, mégis: Saáry Sándor — anélkül, hogy felismerte volna a „Városi Múzeum”-nak azt a fajta jelentőségét, melyről fentebb szóltunk — munkájával, elképzeléseivel — ha megkésve is — maradandó emléket állított magának. E kis megemlékezés egyben kései tiszteletadás munkásságának. /Németh Péter, 1968/
