A Kossuth gimnáziumban 1888-ban a Bessenyei Kör nevet vette fel a már kilenc éve működő önképző kör. A javaslatot Porubszky Pál, akkor elnök tette. A cél az volt, hogy a városnak is legyen egy felmutatható irodalmi személye. A küldetést annyira komolyan vették, hogy a szoborállítást is célként tűzték zászlajukra. Bár a városháza tetején már állt két Justitia-szobor, de 1889-ben Kovács István törvényszéki bíró egy olyan szoborra tett javaslatot, amely „lelépett a falról”. A város első jelentős köztéri alkotásának megvalósítása eddig soha nem látott összefogást eredményezett.[…] 1898. január 21-én báró Feilitzsch Bertold főispán pártfogásával megalakult a Szabolcsvármegyei Bessenyei György Művelődési Kör, amelynek célja a „Bessenyei-kultusz ápolása és ennek megfelelően a Kör működési területén az irodalomnak, művészetnek, tudománynak művelése volt.” 1
1899. május 9-én felavatták Nyíregyháza első jelentős köztéri alkotását, a Bessenyei szobrot. Akkor még a megyeháza előtti téren állt, ahogy az a lenti képen is látható.
Szobra, művelődési köre már volt Bessenyeinek, de nem érezhette magáénak a város, ha nem itt van eltemetve. 1938 áprilisában kétnapos Bessenyei ünnep volt, ahol a Kör 40 éves fennállását ünnepelték kiállítással, koszorúzásokkal, műsorokkal. Ekkor már tervbe volt véve, hogy idehozzák Bessenyei György hamvait. „A sír visszatér a bölcsőhöz. Néhány nappal ezelőtt még úgy volt, hogy az ernyedt por vándorútra indul s megérkezik abba a földbe, amelyen az élet csírázni kezdett gazdag pezsdüléssel. Egy nagymultú egyesület azzal ünnepelte volna meg születése napját, hogy halottat költöztet. […] Minden csepp vért, amit lehet, minden kézzelfogható parányi, amely hozzá tartozik, ide akarunk hozni a közelünkbe, ahol a lélek, a gondolat, a szó szabad és erős lehet. Bessenyei György, azért szeretnők idehozni hamvaidat, hogy idekössük szellemedet és hogy magunk, is mindig jobban érezzük a kötelezést, amely belőlük lelked iránt kiárad.„/Hankiss János dr., a debreceni egyetem tanára 1938.04.24. tiszaberceli beszédéből részlet/
Bessenyei György ebben az időben Bakonszegen (előtte Pusztakovácsi volt a neve) volt eltemetve, évek óta ott élte a „bihari remete” életét, 1811. februárjában hunyt el. A nyíregyházi Bessenyei Kör eltökélt szándéka volt, hogy hazahozzák. Hosszas előkészítő munka után 1940.05.02-án a hamvakat exhumálták és Nyíregyházára szállították. Az exhumálási jegyzőkönyv így ír erről:
„A kiszállás után a bizottság megállapította, hogy Bessenyei hamvai az 1882-ben történt exhumálás után nem a sír eredeti helyén, hanem attól körülbelül 30 méter távolságban feküsznek. A Sárrét c. hetilap híradásai, és az első exhumálás még élő szemtanúinak, Balogh Imre 73 éves és Székely Imre 75 éves földműveseknek vallomása alapján a Bizottság megállapította, hogy az első exhumálást a nagy író hamvait veszélyeztető Berettyó tette szükségessé. Az új sírt Bihar vármegye közönsége 1883. június 10-én obeliszkkel jelölte meg, amely alatt, mint György Aladárnak a Sárrét c. hetilap 1883. június 17-i számába írt Bessenyei sírja c. cikke, s a jelenlegi exhumálás eredményei igazolják, kétségkívül Bessenyei György hamvai nyugosznak. György Aladár jelzett cikkében beszámol arról, hogy az 1882-i exhumálás előtt pontos ásatásokat végeztek az író időközben eltűnt sírjának felkutatására, s az azonosság megállapítására, mert attól lehetett tartani, hogy Bessenyei hamvait összetévesztik az ugyancsak a régi Pusztakovácsiban, Bakonszeg határában eltemetett Váradi nevű tiszttartó maradványaival. Bizonyíték erre Bakos József ref. lelkész 1877. december 5. kelt levele, mely ugyancsak az első exhumálás alaposságát, gondosságát igazolja.
Nem állja meg tehát helyét az a túlzott aggodalmaskodás, mellyel dr. Dajka András A Gellérthegy és a magyar örökélet c. munkájának 49. lapján Bessenyei hamvainak azonosságáról szól.
Dr. Fényes György, a berettyóújfalusi járás tb. főszolgabírája 9 óra 45 perckor adta meg rövid ima után az engedélyt a sír felbontására. A hamvak hosszú, kitartó ásási munka után bukkantak föl. A Bizottság áhítattal szemlélte a nagy író földi maradványait. A csontvázat a koponya kivételével az idő teljes mértékben megőrizte, a lábfej, az alsó és felső lábszár, medence, hátgerinc-csontok, a bordák, az állkapocscsont, az alsó és felsőkarcsontok, ujjperecek teljes egészükben megmaradtak. A hajból és Bessenyeinek az első exhumálásnál jelen volt szemtanuk által említett, veletemetett süvegéből is maradt egy kevés. Dr. Törő István, járási tiszti orvos lemérte a csontváz felső lábszár-csontját amelyről megállapította, hogy 45 centiméter hosszú s így kétségtelen, hogy kb. 182-181 centiméter magas ember maradványa: a gárdista Bessenyei Györgyé.
A hamvak teljes feltárása után a Bizottság azokat az e célból készített kettős pléhkoporsóba helyezte el, amelynek fedelén réztábla jelzi az író nevét és születési, valamint halálozási évszámát: 1747—1811. A koporsó lezárásával az ünnepélyes exhumálás 11 óra 10 perckor véget ért. A Nyíregyházáról kiszállt bizottság 11 óra 30 perckor gépkocsiba szállt, hogy Bessenyei György földi maradványait új pihenőhelyére szállítsa.
Az ünnepi eseményről a jelen jegyzőkönyvet készítettük és adatainak helyességét aláírásunkkal bizonyítjuk : dr. Méreiné dr.Juhász Margit, dr. Belohorszky Ferenc, dr. Sziklay László, a Szabolcsvármegyei Bessenyei Kör részéről; dr. Vácz Elemér, Szabolcsvármegye részéről; Izay Géza, Aradványi Endre dr., Nyíregyháza város részéről; Szohor Miklós, a nyíregyházi ev. gimn. Önképzőköre részéről; Aradvári Béla a Nyírvidék-Szabolcsi Hírlap részéről; Túri Sándor Tiszabercel részéről; dr. Fényes György Nadányi Zoltán, Barcsay Károly, Szentandrásy Gusztáv, Törő István, Miskolczy József Biharmegye részéről; Nagy Gusztáv a Bihari Hírlap részéről.”/Szabolcsi Szemle 1940./
„Az első ásónyomra mindenki megilletődik. A kalapok is lekerülnek. Másfélméter — jelentik a sírásók. Még mindig semmi. Most már mindenki a mély sírvermet kutatja szemmel. Az öregek nyugodtan állnak. — Ott kell annak lenni — bizonyítják, csak itt az a szokás, hogy mélyre rakják a tetemet — jegyzi meg Balog Imre. Izgalmas percek. Már-már reménytelenül tekintünk össze. Aztán egyszerre koppan az ásó.
Egészséges, fehér emberi fog vetődik fel. Utána még egy, és is még egy. Most már óvatosan ásnak. A test irányát keresik. És előkerülnek a sír ellenkező végén a lábcsontok, az alsó, majd a felső lábszár. Hosszú, nemes arányú csontok, magas, sudár emberre vallanak. A csontláda lassan telik.
Igen, mély álmából 130 esztendő múlva most fordult újra a világ felé arccal. Egy kis halom csont és hamu. Megtaláltuk a selyem prémes sapkát is. Régi-szép múltjának elporladt emlékét. Talán még az a bécsi magyar szabó „Rogácsi uram” készítette, aki a daliás testőr egyenruháját szállította a Karinthia utcai műhelyéből.
Mégis mi nem a holt Bessenyeit hoztuk haza. Az élő testőr, az élő magyar szól hozzánk a sírja éjszakájából a Természet világában. Hallgassuk csak, mit üzen : „Koporsómon túl vitt beszédem, úgy tetszik, mintha síromnak komor éjszakáját hozná haldokló szívemen kiderülésre, enyhítvén keservét annak előre tudása, hogy halálomból elevenekhez szólhatok ki. E vigasztalásom a halálnak örök álmai közt is hevülésbe hozza hideg hamvaimat.„/Dr. Juhász Margit, Szabolcsi Szemle, 1940./
Bessenyei György nyíregyházi újratemetésével nem vártak sokat, egy hét múlva a Morgóban lelt végső nyugalomra a testőrköltő. Szombati napra esett az esemény. A Vay Ádám krt-ról indult a menet, végig zászlók, diákok. Szohor Pál polgármester a temető kapujában fogadja a kormány küldöttét, Fáy István államtitkárt. Itt van még a fő- és alispán, Jékey Ferenc és Borbély Sándor. A temetésen beszédet mondott Szohor Pál polgármester és a koszorúzás során Fáy István államtitkár. Ezután végtelennek tűnő koszorúzás vette kezdetét.
