Fenntartható humán fejlesztés pályázatot ad be Nyíregyháza, közel 7 milliárd forint értékben. 2024. év végéig kellett beadni a pályázatokat a TOP_Plusz-3.2.1-23 kódszámmal jelzett kiírásra. A december 12-i közgyűlésen erről is döntöttek, de mi szerepel az előterjesztésekben és hány forintra pályázik a város? Borzasztó sok pénz! A lentebb taglalt projektelemek teljes részleteiben még nem ismertek, de amint látjuk a pályázat részleteit, kommentálni fogjuk.
A felhívás célja, hogy a Fenntartható Városfejlesztési (FVS) eszközbe tartozó városok megvalósuló beavatkozásait támogassa olyan módon, hogy az adott várostérségek adottságaik mentén komplex támogatási kérelmek benyújtására is jogosultak lehessenek.
A Felhívás így egyszerre támogat Szociális Városrehabilitációhoz kapcsolódó tevékenységeket, valamint a helyi humán fejlesztésekhez kapcsolódó tevékenységeket.
Az I. ütem – 1,8 milliárd forint
A cél a helyben elérhető, fenntartható és magas színvonalú közszolgáltatások biztosítása, a fiatalok munkanélkülisége és a gyermekszegénység elleni küzdelem, a társadalmi befogadás erősítése, a társadalmi kirekesztésben élők, korai iskolaelhagyók,
kisebbségek, fogyatékossággal élők segítése, a munkahelyi elfogadás és a munkaerőpiaci diszkrimináció elleni küzdelem. A pályázat célcsoportja Nyíregyháza közigazgatási területén élő hátrányos helyzetű lakosság, kiemelten fogyatékos személyek, pszichiátriai és szenvedélybetegek, hajléktalan személyek és idősek.
- Fogyatékos személyek, pszichiátriai és szenvedélybetegek számára nyújtott szociális alapszolgáltatások (támogató szolgálat, közösségi alapellátás, nappali intézmények)
- Hajléktalan személyek számára nyújtott szociális alapszolgáltatások (nappali melegedő, utcai szociális munka)
- Időseknek nyújtott szociális alapszolgáltatások (HG, jelzőrendszeres HG, nappali intézmények)
- Szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása, összehangolása: Település, vagy több település közös problémamegoldását szolgáló szolgáltatásfejlesztési cselekvési terv készítése
- Ügyintézési tér kialakítása (fizikai vagy mobil), bútorok, eszközök beszerzése, internetelérés kialakítása, közszolgáltatások elérésének segítését célzó ügyintézési segítség nyújtása, szemléletformáló tájékoztatók a krízishelyzetet kezelő szolgáltatások elérhetőségeinek ismertebbé tétele érdekében
- Támogatható tevékenységek megvalósításához szükséges és indokolt eszközbeszerzések
II. ütem – 1,6 milliárd forint
A pályázat célcsoportja Nyíregyháza közigazgatási területén élő hátrányos helyzetű lakosság, kiemelten a nők, a mélyszegénységben élők, romák, gyermekek.
- Gyermekjóléti alapellátás (család- és gyermekjóléti szolgálat, család és gyermekjóléti központ).
- Közösségi programok a hátrányos helyzetű csoportokat érintően a társadalmi befogadás, társadalmi kohézió és identitás, munkaerőpiaci kompetenciák, együttműködés elősegítésére.
- Mélyszegénységben élő gyermekek, roma gyermekek, illetve fiatal felnőttek helyben szervezett, tanórán kívüli naptári évet átívelő, fejlesztő tevékenységeinek természetbeni juttatások.
- Roma nők foglalkoztatását elősegítő felzárkóztatási programok felkutatása, népszerűsítése
- Szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása, összehangolása.
- Városi szinten vagy várostérségben tervező FVS települések összefogásában mobil könyvtári szolgáltatás megszervezése olyan településrészeken, ahol nincs vagy bezárt a könyvtár és igényfelmérés alapján indokolt a hozzáférhetőség biztosítása.
- Városi szinten vagy várostérségben tervező FVS települések összefogásában mobil irodai szolgáltatások megszervezése.
- Iskolai pszichológus alkalmazása azon köznevelési intézményekben, ahol az igazgató/fenntartó jelzése alapján szükséges.
- Helyi esélyegyenlőségi program felülvizsgálata (2026, 2028, 2030) a Módszertani Útmutató alapján.
- Támogatható tevékenységek megvalósításához szükséges és indokolt eszközbeszerzések.
III. ütem – 1,5 milliárd forint
A pályázat célcsoportja a célterületen élő hátrányos helyzetű lakosság, kiemelten a nők, a mélyszegénységben élők, romák, gyermekek. Helyi kulturális közösségfejlesztési folyamat kezdeményezése és megvalósítása Egészségfejlesztés és egészségügyi prevenciós programok szervezése, a programokra való eljutás segítése
- Közösség és egészségfejlesztést célzó sport és testmozgás programok.
- A projekt által érintett célterület közösségi tevékenységének történeti feltárása és a lakosság
számára elérhetővé tétele, valamint archiválása. - A helyi cselekvési terv alapján a célterület lakosságának kulturális közösségi együttműködését
dinamizáló és fenntartó közösségi akciók, tevékenységek, események, programok, folyamatok,
rendezvények megvalósítása . - Részvételi fórumok elindítása, működtetése, meglévők fejlesztése.
- A helyi cselekvési tervhez illeszkedő és a tevékenységek megvalósításához szükséges települési
stratégiai dokumentum(ok)nak6 részvételi fórumok keretei között való felülvizsgálata és
amennyiben releváns módosítása, helyi cselekvési tervhez illeszkedő új stratégiai dokumentum
készítése . - Közösségfejlesztési folyamat tájékoztatási platformjainak megteremtése, fejlesztése:
- A helyi nyilvánosság fórumainak megteremtése, meglévő fórumainak fejlesztése, folyamatos
működtetése, frissítése, aktualizálása . - A közösségfejlesztési folyamatról tájékoztató közösségi információs pont kialakítása (infrastruktúra-
fejlesztés nélkül). - Roma nők foglalkoztatását elősegítő felzárkózási programok felkutatása, népszerűsítése és a
programba való becsatlakozás segítése.
Egészségügyi szűrések – 2 milliárd forint
- Prevenciós szűrések szervezése.
- Testmozgás fontosságára való felhívás.
- Egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása.
- Egészségtudatosságot erősítő programok megvalósítása.
- Eszközbeszerzés.
Ifjúsági programok – 1 milliárd forint
A pályázat célcsoportja a célterületen élő hátrányos helyzetű lakosság, kiemelten a nők, a mélyszegénységben élők, romák, gyermekek.
Gyermekjóléti alapellátás (család- és gyermekjóléti szolgálat, család és gyermekjóléti központ)
- Gyermekek (szünidei) szabadidős programjainak szervezése, kulturális intézmények, szervezetek
bevonásával. - Szülők számára szülőket felkészítő programok szervezése prevenciós jelleggel (Hogyan legyek jó/jobb
szülő, gyermeknevelési készséget fejlesztő csoportok, felkészítés a szülőségre). - Közösségi programok a hátrányos helyzetű csoportokat érintően a társadalmi befogadás, társadalmi
kohézió és identitás, munkaerőpiaci kompetenciák, együttműködés elősegítésére. - A sajátos nevelési igényű, pszichés fejlődési zavarral küzdő gyerekek helyben történő fejlesztésének,
tanításának támogatása.